Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)
Fogynak, fogyatkoznak a régi barátok. Molnár János is kiköltözött a Szivárvány utca kettőből a Köztemetőbe. Felesége, Erzsiké nagybeteg. Fiát s menyét esztendők óta csak most láttam, kinn a sírnál. Unoka nincs; egy családfa egyik ága leszáradóban. (A többi ágról nincs tudomásom.) Szegény János egy életen át összekuporgatott, páratlanul szép s gazdag gyűjteménye: a könyvek, képek, műtárgyak - vajon miféle sors vár rájuk? Mivégre éltünk? * Itt van nálunk a kicsi Ábel. (Szeptemberben töltötte be a három évet.) Otthoni szokásaitól - vagy tüneteitől - eltérően végigaludta az éjszakát. Délelőtt jót játszottunk ketten, majd elvittem busszal apámhoz. Haza viszont gyalogszerrel jöttünk. (Több mint 2 kilométer: neki majd egy óra járás.) Alaposan elfáradt, még alaposabban megebédelt, s most alszik, mint a bunda. Délután, ha felébred, ismét jól meg kell mozgatni. A széthasogatott tűzifa hordását bízom majd rá. Nem kell erőltetni: szívesen csinálja. * Újra meg újra elfog a szánom-bánom: milyen kár, hogy tizen-huszonévesen nem láttam neki nagyobb lendülettel és kitartással, s főleg tágabb öleléssel a nyelvek tanulásának. E szép nagy könyvet - A világ nyelvei - böngészve-lapoz- gatva még inkább ráébredek, mekkora a mulasztásom. (Ifjonti tájékozatlanságom, majd a kényszerpálya korlátái mentségül nem, csupán némi magyarázatul szolgálhatnak.) Azért jutott ez ismét az eszembe, mivel az utóbbi egy-két évben már igencsak érzem, hogy hátralévő időm és szellemi befogadóképességem korántsem határtalan. Gazdálkodni kell hát velük. Nem mondhatom, hogy túlontúl nagy vígság- gal tölt el ez a felismerés. Ennél is szánandóbb, lehangolóbb lenne azonban, ha figyelmen kívül hagynám a határokat. Múlt éjszaka a szüleimmel álmodtam. Rájuk a legkevésbé sem jellemző környezetben: valami szörnyen elhanyagolt, összetákolt - vagy széthullóban lévő? - átmeneti szükségszálláson tanyáztak. Apám a középre állított, barnásszürke pokróccal leterített ócska ágyon feküdt, szemlátomást gyengélkedő állapotban. Anyám a szélbehordta havat söprögette a padlón. Érdekes: álmom nem volt sem keserű, sem nyomasztó, sem riasztó. Inkább - jóllehet borongós, homályos volt a helyszín - az egészet valami csöndes, békés, szinte örömteli nyugalom lengte át. Talán azért, mert álmomban még mindketten éltek. * Vasárnap délelőtti műsor az Ml-en: Főtér. Hasznos, jó sorozat, minden alkalommal bemutat egy-egy tájat, települést. Ám ezúttal egy szálka akadt a szemembe: 28
