Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Orosz László: Katona vadásznaplója – a vadásznapló Katonája
már, hamisnak minősíti a protocollum tréfáit. Ezt valószínűsíti a napló (a jegyzőkönyv) zárómondata az 1829. jan. 15-i bejegyzés végén: „Ennek megtételével tisztelettel jelentetik, hogy a szerentsétlen Tarisznyájú Nótárius a Társaságnak minden Kincseivel elszökött, és többé nintsen, hagyván maga után egy megszomorodott, és több siránkozó - Semmit." A tarisznya tehát kiürült, a nótárius nem lemondott, hanem elszökött, vagyis kivált a társaságból, a kincs pedig, amelyet magával vitt, talán a korábbi évek tréfálkozása. Aki ezt írta, mintha a halálára készülne. Alig többet kellett rá várnia egy esztendőnél. (Megtévesztheti az olvasót a kiadásokban az idézett mondat után következő vidám hangulatú, tréfás vadászeskü. Ez azonban korábban került - üresen hagyott lapok után - a kézírásos kötet végére.) Katona elkomorodásának okát hiába keressük a vadásznaplóban. Nem tételezhetjük fel, hogy vadásztársai sértették meg. Az élete került válságba. Csak találgathatjuk, hogy miért. Nyomaszthatta az a sok emberi nyomorúság, amellyel ügyészként találkozott.11 Zokon eshetett neki, hogy színházépítési tervét elutasították, éppen abban az évben, amikor egy Kecskeméten szereplő társulat színre vitte néhány korábbi darabját.12 Reá nehezedett családja: szülei, testvérei támogatásának a terhe.13 Lehet, hogy szerelmi csalódás is érte: nem tudjuk, ki lehetett az a leány vagy asszony, akire a gyűrűjét hagyta, aki azonban visszautasította a hagyatékát.14 Utolsó évét, éveit jellemezhették a hallgatagságáról meg társaságbeli félszeg viselkedéséről tanúskodó emlékezések.15 Első kiadója, Hajnóczy István, a vadásznaplónak a tréfás hangját említette. Azt emelte ki a kiadást ismertetve Hegedűs Zoltán és Kárpáti Aurél is, az utóbbi azonban, mintegy negyedszázaddal később, Katonáról írott életrajzi regényének A vacsi vadászat című fejezetét már a nótárius elkomorodásával zárta. Zilahi Kiss Béla, aki még kiadása előtt olvasta a kéziratot, szatirikus modorára figyelt fel, abban pedig, hogy vadásztársai jegyzőjükké választották az írót, „kegyetlen, bár nem tudatos gúnyt" érzett. Komáromi Jánosnak a vadásznaplót követő Örök bú című elbeszélésében Katona nem vidám cimbora, hanem a tréfát csak erőltető, szívesebben félrehúzódó, csalódott ember. Waldapfel József monográfiájának a vadásznaplóról szóló részében kiemeli a vadászság őstörténetének komoly értekezéseket parodizáló bemutatását meg a „nyúltábla" megelevenedésének szellemes elképzelését. A mű egészéről azonban így ítél: „Szűk körnek szóló s alkotó szellemét olcsó tréfálkozásban elsziporkáztató vadásznaplója fájdalmas, de nem érdektelen emléke a szellem haldoklásának, fájdalmas abban is, ami igazi írói tehetség megnyilvánulása e mindenáron szellemeskedő, egy mulató társaságot kielégíteni törekvő írásban."16 Ehhez, azt hiszem, csak azt tehetjük hozzá, hogy az alkotó szellem elsziporkáztatása mögött egy mind reményvesztettebbé váló emberi élet fájdalma áll: a vadásznapló zárómondata már nem tréfa, hanem vallomás, líra. Az itteni „Semmi"-hez Katona verseiben találhatunk párhuzamokat: „Múlt és Jövő csak Semmi" (Idő) „látom, hogy ez mind - Semmi" (A Képzet) Idézhetjük a Bánk bánt is, Bánk szavait az ötödik szakasz végéről: „vég-semmiség az én Ítéletem". 118
