Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)
difoglyok maguk vezették az étkezdéket, üzleteket, a fürdőt. Kuglipályánk két oldalán gyönyörű két sor spenótot termeltem. Három-négy év után a hadifogoly megcsömörlött a szellemi munkától, a fiatalabbja 1917 után csaknem mind valamilyen mesterséggel foglalkozott, termékeit az engedéllyel bírók a városban értékesítették. Volt idő, amikor Szibéria a kezdetleges ipari cikkek jelentékeny részét a hadifogolytáborokból kapta. Nem mondható, hogy nem történtek visszaélések is. A krasznojarszki hadifogoly temetőben sok ezer hadifogoly alussza örök álmát. Sok jóbarátnak, bajtársnak őrlődött fel az egészsége és idege, lett öngyilkos. A legtöbb áldozatot azonban az 1914/15 telén, majd a Kolcsák hadseregének leverése után 1920 telén kiütött kiütéses tífusz szedte. Ez utóbbinak borzalmait még az is tetézte, hogy a kolozsvári egyetemi kvesztor fia, Orbók Béla II. évet végzett orvostanhallgató által készített szérum túl erősnek bizonyult, és a beoltott orvosok, köztük Orbók is, áldozatul estek, és csak azok maradtak életben (összesen 2-3), akik nem oltatták be magukat, minthogy már előbb átestek a betegségen. Nyolc orvost veszítettünk így el. - Talán legmegrázóbb volt a tábor számára a két Gyóni (Achim) testvér halála. A költő öccse, aki tényleges katona volt, tbc-ben meghalt, költő bátyját, aki fájdalmában megőrült és magáról szaggatván le a húst, két hét múlva temettük. 1920 tavaszán én is a 640 túsz közé kerültem mint tisztjelölt. Számomra a kényszer- munka nem jelentett különösebb megerőltetést. Már 1917-től fizikai munkát is végeztem. Kezdtem a cigarettahüvely készítéssel és cigarettatöltéssel, csakhamar áttértem a cigaretta- és dohánydoboz faragásra. Négyen alkottuk meg munkacsoportunkat, és szakosítottuk magunkat. Én a faragást végeztem. A szép játékú szibériai nyírfából gyönyörű ló- és nőfejes dobozokat készítettünk, példánkat mások is követték. A nagy tífuszjárvány idején áttértünk a priccskészítésre, majd az asztalosságra. A tússzá nyilvánítás ilyen minőségben talált. Munkát bőven kaptunk s anyagot is. Akkor már munkacsoportunk 16 hadifogolyra szaporodott, később vezetésünk alá mintegy 60 orosz katonát is beosztottak tanulásra. így sokáig a táborban maradhattunk. Csak később kerültem pincérnek a városba, azután élelmezést kivevő szanitéc lettem egy szülőházban, végül mintegy negyvened- magammal a város környékén levő katonai kertészetbe osztottak be, ahol a terményt igyekeztünk összeszedni és megmenteni a fenyegető fagy elől. A dolgozó fiatalok szinte kivétel nélkül igyekeztek segíteni az öregeken és betegeken. Ez a vonás már a tábori életben is jellemző volt. A kezdeti önkéntes adományokat a táborparancsnokság rendszeresítette, s az 50 rubel havi fizetésből 3 rubelt kötelezően fizettünk be a táborparancsnoksághoz, amely a begyűlt tekintélyes összeget belátása szerint használta fel, év végén pedig parancsban hozta tudomásra az elszámolást. Krasznojarszkból 1921 őszén indult meg a túszok kicserélése az „Amerikai Keresztény Ifjak Szövetsége" közvetítésével. Én a második szállítmánnyal, százhúszadmagam- mal indultam el 1921. dec. 24-én. Moszkván keresztül (ahol két hétig tartózkodtunk, és néhányadmagammal sikerült a nagy székesegyházat, több múzeumot, köztük a néprajzi múzeumot is megtekinteni, melyben fajrokonaink díszes öltözetében gyönyörködtünk különösen), Rigán át (ahol találkoztunk és elbeszélgettünk a Magyarországból jövő 72 tússzal, köztük volt Kéri Pál is), Stettint, Berlint, Bécset, a Csóton történt leszerelés után Budapestet érintve a szatmári karanténtáborba, 1922. április 3-án pedig hazaérkeztem Désre. Tulajdonképpen csak látogatásra jöttem haza Désre, de családom rábeszélésére Erdélyben maradtam. [Itt ki kell egészítenem, helyesbítenem kell a leírt beszámolót. Apám többször is elmesélte nekünk, hogy az Eötvös Kollégium igazgatója figyelmeztette a hadifogságból hazatérőben levő volt diákját, hogy most otthon, Erdélyben van szükség rá. Föltételezem, hogy egy 1957-58-as romániai dossziéban ez nem hangzott volna jól.] Nagy 102
