Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe

Végzettségem szerint történész vagyok, ám a történelemben az izgat elsősorban, hogy miként alakulnak az események, hogyan reagálnak az emberek. Ahhoz viszont, hogy ilyen történelemről írjon az ember, az események sűrűjében kell lennie, mert később, kívülről már minden másként fest. Bennem pedig erős empátiaszükséglet munkál, nekem az ott lévő emberekkel együtt kell az eseményeket átélnem, erre nekem valamiképpen szükségem van.

(Trzeba byc w srodku wydarzerí, Ryszard Kapuscinskival beszélget Krzysztof L<=cki, „Sl^sk" 1997, Nr 12.)

Egyetemi hallgató koromban elméletileg a tanári vagy a kutatói pálya állt előttem nyitva, engem azonban - mint született riportert - már akkor is a történelem aktuális alakulása érdekelt. Az a történelem, amely a szemünk előtt zajlik, amelyet figyelemmel kísérhetünk, amelyben mi magunk is részt vehetünk. És ilyen történelem volt a harmadik világ születése. A huszadik század közepe, az ötvenes évek időszaka volt ez, amelyet az 1955-ös történelmi jelentőségű bandungi értekezlet fémjelez - ez volt a harmadik világ születésének, egy bizonyos kultű- ra, egy bizonyos öntudatra ébredés születésének történelmi pillanata. Első, 1956- os ázsiai utam, majd későbbi afrikai útjaim tudatosították bennem, hogy rendkívüli eseménynek, a XX. század egyik legjelentősebb történelmi mozzanatának vagyok tanúja. A huszadik századdal kapcsolatban általában a két világháború vagy a két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus történetét szokás emlegetni, s nem kap hangsúlyt az a tény, hogy a huszadik század többek között a harmadik világnak, az emberiség új politikai-földrajzi térképének megszületését is magával hozta. Szerencsém volt, hogy tanúja lehettem ennek az egyedülálló történelmi jelenségnek, egy olyan, nem könyvekből, elméletekből megismerhető történelemnek, amely élőben zajlik, alakul.

(Jestem czlowieken pogranicza, Ryszard Kapuscinskival beszélget Ewa Maria Skalska, Korespondent c. dokumentumfilm, Berlin, 1995. március)

Könnyebb az irodalomnak stabil dolgokkal foglalkoznia - a nagy irodalom mindig stabil társadalmak leírásával foglalkozott. Példának felhozhatjuk akár Thomas Mann A Buddenbrook-ház című művét: Adva van egy ház, ebben a házban meghatározott szokások uralkodnak, a szereplők egymáshoz való viszonya ismert. Itt nem történhet semmi rendkívüli, nem fordulhat elő meglepetés. A szerző leül íróasztalához, és nyugodtan taglalja ezt a polgári, rendezett és hie- rarchizált világot.

Annak viszont, aki a jelenről ír, bolondok házával van dolga, ahol fellázadtak az ápoltak, tűz ütött ki, víz öntötte el a pincét, s a helyzet ötpercenként változik. A jelen leírása ezért nagyon nehéz dolog, a szerző számára viszont az ilyen kihívás annál nagyobb csábítást, erőpróbát jelent. Lehet persze azt is állítani, hogy ez a probléma nem létezik, hogy korunk semmiben sem különbözik más koroktól, mert hiszen nagy birodalmak mindig is keletkeztek és elbuktak; azt is megtehetjük, hogy nem foglalkozunk mindezzel, hanem a valóság mellékes áramlatait elemezzük. Azt hiszem azonban, ha az ember arra törekszik, hogy megragadja azt a pillanatot, amikor az emberiség új fázisba lép, megpróbálja bebizo72