Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
- Ha a földnek - dobbantott egyet lábával az öreg - van lelke, akkor bizonyosan, meg ha a fáknak, akkor igen... Ettél már a temetőben gyümölcsöt? Finom íze van, agyagos a talaj... kimehetnénk egyszer együtt... - halkította le a hangját.- Mit lehetne tenni? - nézett rá kerek szemekkel a fiú. Hiszen úgy látszik, Kászoni szerint nincs élet a halál után.- Élni és várni - volt a rövid válasz.- És akkor ne higgyek Istenben? - kérdezte elkomolyodva a fiú.- De igen... Feltétlenül... Keveset tudunk, de azok sem fognak erről többet tudni, akik utánunk élnek majd... lehetséges, hogy nem is érdekli őket... Ha elfelejtik az evangéliumot, ha nem... - bólogatott. - A természet elrejtett dolgait kutathatja az ember, Isten bölcsessége kikutathatatlan; az ahhoz vezető út az istenfélelem... Hát ez az... Hinni kell Istenben, éppen a félelem vezet el, de nem az istenekhez, hanem a saját magunk létezésének a megértéséhez... így gondolom... Én nem is akarom megérteni az Istent, csak magamat, csak ennyit... Ha meghalok, akkor miért kellett élnem? Érted? Csak ennyit... S ha ezt bizonyosan tudnám, akkor én lennék a legokosabb ember a földön - kesernyésen, röviden felnevetett.- Én nem félek, én szeretem az Istent - mondta komolyan Kristóf. - Itt van, itt lehet valahol körülöttünk... Lehet, hogy engem már egyszer meg is érintett, lehet, hogy Béla bácsit is...- Ez igaz... - mélázott el Kászoni. Együtt ették a főtt krumplit. Kászoni elmesélte, hogy nemsokára süthet majd kukoricát is, tejes, korai kukoricát. Hívta, ha van kedve, jöjjön ki hozzá, megkínálja.- Lehet, hogy igazad van - bólogatott Kászoni. - Sokat üldögélek itt magamban, néha még itt is alszom - a háta mögé, a bokor alá mutatott, ahova alacsony kunyhófélét eszkábált zöld gallyakból -, sokszor mintha azt súgná a csend, bizonyosan nincs egyedül az ember, én sem. De ez az érzés csak egy-egy pillanatig tart, aztán, mert tudom, hogy úgyis elveszek, szeretném, ha úgy lenne, ahogy a Jelenések könyvében olvashattam, „annak okáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt, és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük..."- Kis Dani bátyám elől nem ment el a halál. Édesapám látta is, amikor meghalt - szólt közbe a fiú. - A háborúban pedig nem lehet elfutni a halál elől...- Hát ez az... Azt kellene megérteni, hogy miért halnak meg az emberek éppen akkor, amikor nem is számítanak rá. S mi lesz például velem, milyen parancsot ad Krisztus, hogyan fogok meghalni?- Krisztus adja a parancsokat? - nézett fel a fiú.- Igen... Talán... Ha valaki ad parancsokat, csakis ő lehet... Lehet, hogy más, lehet, hogy egy másik Krisztus, akiről nem is tudjuk, hogy valaha járt a földön, de hogy valakinek lenni kell, az bizonyos... Közben zöld gallyakkal letakarta a tüzet, rátaposott, majd újabb lombos ágakat dobott rá, a partszegélyről földet hordott a markában, és rádobta azt is az égő, füstölgő parázsra. 54
