Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
És vajon az-e az igazi arca, amellyel lehúzgálja magáról a gönceit, apjáék hátsó szobájában nem gyújtja fel a villanyt, a keskeny kis ablakon kibámul az udvarra, békákról álmodik, Jézussal és ál-jézussal, puccsot akar szervezni...? * A mályvák beborították a hosszú árkot. A járda mellett, az árokparton kis ösvény húzódott. Ide ültek ki ráérő idejükben az emberek, hogy elszívjanak egy cigarettát és a nyári munkákról beszélgessenek. Fábián a templomtoronyban ült a szeplős Kristin fiúval, a Krasznát nézték, a beregszászi hegyek felé bámultak, s azon törték a fejüket, hogyan lehetne a templomkert tölgyfáin kiszedni a vadgalamb fészkét. Aztán meglátták az árokparton Kászoni Bélát. Ott ült a mályvákon: mellette a „hátizsákja", a barna zsák szájához és a két sarkához egy madzagot tekert. Szétmállott fekete magas szárú cipőben, foltos csizmanadrágban, kabátban ült: a kabátja alatt nem volt semmi, lehordott ingéből kapcát tépett magának, cipője szárán lelógott a koszos rongy. Ez akkoriban volt, amikor megparancsolták Kászoni Bélának, hogy menjen el a faluból. „Még összeesküvésre vetemedne, ezért jobb, ha számára ismeretlen helyre távozik. Ott ártalmatlan lesz..." Kászoni el is tűnt pár napra, aztán csak a falu határában, a tanyán látták. Elbújt a télről megmaradt csutkakúpokban, a magányos házak hátsó udvaraiban, a szénaboglyákban. Ma mert újra visszajönni a faluba. Éppen a templommal szemben, az árokparton ült le, összekuporodott, mintha attól félne, keresik és megtalálják. Fábián Kristóf és Kristin Máté fia lerohant a templomtoronyból. A Kristin fiú lyukas kulcsot vett elő, volt neki kettő is. Most a nagyobbat szorongatta a kezében, várta, hogy Fábián a gyufáját megtalálja valamelyik zsebében, a sok madzag, kavics, összegyűrt papír, drótdarab, bicska között. Aztán a gyufaszálak végét egyenként lekaparták a lyukas kulcsba, majd egy szeget illesztettek bele. A szeg és a kulcs végére madzagot kötöttek. Észrevétlenül lopóztak Kászoni mögé. Leültek a járdára. Kászoni semmit sem vett észre. Fábián Kristóf meglóbálta a kulcsba illesztett szöget és a járda széléhez ütötte. Akkorát szólt, mintha egy puskából lőttek volna. Kászoni összerándult, befordult az árok közepébe, nem mert a járda felé nézni, azt hitte, hogy valaki rálőtt, mind a két kezét az arcára szorította, sírt.- Ne bántsanak! - hajtogatta. Aztán - mintegy védekezésként - a mellére szorította a hátizsákká átalakított zsákot, térden csúszva elindult az árokban. Minél messzebb, minél távolabb, el kellene menekülni, csak ez járt a fejében, hogy el kellene menekülni. A két fiú biztatta egymást, „kapard már a mérget", nevetett önfeledten a Kristin fiú, és Fábián Kristóf minden gyufaszálról, amit a zsebében talált, a kulcsba nyomkodta a foszfort. 43
