Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Ittzés Mihály: Egy zeneköltő az ezredfordulón

is); felépülhet apró elemekből nagyobb ívbe és járhat beszéd közeli szűk terjedelemben is (Sequenze, II—III.); lehet hagyományos, vagy éppen - mondjuk így - valamire emlékeztető (amint áttételesen bár, de Bartók Csodálatos mandarinjának csalogató klarinétszólója visszhangzik az Öt tétel némelyikében; s nem csak a hangszer révén érezhetjük a bartóki reminiszcenciát, hisz a Capricorn Concerto [1978] fuvolaszólójából is kihallhatjuk); még távolabbi múltban, a reneszánsz dallamosságban gyökerezik némely kifejezetten régies Kocsár-motívum (mint nem egy latin motettában); aztán lehet nyilvánvaló, kiemelt, és lehet rejtőzködő (mint például a zongorára írt Improwisazioni „passzázsaiban", 1972). Akár így, akár úgy, fontos, hogy legyen belső összetartó ereje, kohéziója az egymást követő hangoknak, aminek révén a hallgató is úgy érzi: dallamot hall. Szinte minden darabban találkozhatunk mindegyik fajtával, s tán még további típusokkal is. Azután már az előadók jó kottaolvasásán, ráérzésén, vagy tudatos formálásán múlik, hogy a zeneszerző szándéka megvalósuljon s a dallam-érzet a hallgatóban is kialakuljon.

Gyakori jellegzetessége a Kocsár-dallamoknak, egyáltalán a zenei folyamatok elindításának és kifejlesztésének, hogy egyetlen ismétlődő hangból vagy apró dallammagból bomlik ki, fejlődik tágassá a melódia vagy a hangzáskép. Ilyen például a Formazioni (1986) II. tételének vonósdallama, a Capricorn Concerto középrészének altfuvolaszólója mozgalmasabb szabad ritmikával, ahogy magához vonzza a vonósszólamokat is. Vokális példa lehet a Lamenti dalciklus (Lorca versei, az eredetire és magyar fordításaikra egyszerre alkalmazva, 1965-67). Az ismétlődő alapelem - talán még motívumnak sem lehet nevezni - állandóan variálódik, új hangokkal, szélesedő gesztusokkal gazdagodik, s ha meg-megszakad is pillanatnyi időre, a folyamatosság képzetét kelti, olykor az önmagára torlódó indulat, érzelem kifejezésével. Az érett kórusművekben gyakori, hogy egy motívum szekvenciás, emelkedő ismétlésével tágítja a hangzást, ami együtt járhat a dallamelem imitációjával a különböző szólamokban. A központi dallammagból kibomló zenei építkezésnek egyik szép hangszeres példája a Csellóverseny (1994) kezdete. Az effélén felépített dallam, zenei folyamat csúcspontra érve átvezet más zenei anyaghoz, vagy lassan lebomlik, alkotóelemeire esik szét. A kiinduló gondolat-csíra gyakran szorong egészen szűk hangterjedelemben, lényegében kromatikus hangkészlettel, jóformán csak oda-visz- sza forduló kis és nagy másodhangközöket használva. Ismét csak a Capricorn Concertót említhetjük, a vonósok első megszólalását. Nem ritkán a hangkészlet és a hangközhasználat, az úgynevezett disszonáns hangközök, például szeptimek, szűkített kvintek, bővített kvartok, okozzák bizonyára, hogy szomorúságot, magányosságot, szorongást, önmagunkkal való belső küzdelmet hallunk ki e dallamokból. A ritmika is fokozhatja ezt az érzésünket némiképp ideges összerándulásaival, deklamáló szaggatottságával. Ezekhez járul a szinte minden darabban feltűnő energikus, olykor indulatos, scherzoszerűen mozgalmas tételek típusa. Összhatásuk azonban mégsem nyomasztó, eufórikus finálék nélkül is sokkal inkább felszabadító, katartikus, ahogy azt a Formazioni variációsorozatának Epilógusában is tapasztalhatjuk. Más darabokban a befejezést-feloldást frappáns energikus zárógondolat, gesztus adja meg (Sequenze). Valódi fináléval teremti meg azonban a Csellóverseny pentaton motívumokat is használó meditativ monológjának és lélekharan- gos siratójának kontrasztját. Az egyes elemeiben, jellegében talán Sosztakovicsra és Bartókra is „hivatkozó" gyors tétel is azt mutatja, hogy Kocsámak ez a műve zenetörténeti tanulságokkal és saját belső fejlődésével egyaránt számot vető, összefoglaló alkotás.

A szólóhangszerre, kisebb apparátusra írott művek, de olykor még nagyobb együttesre írott darabok egyes részleteiben is jellemző a szabad ritmika, mindenekelőtt az ütemvonalakkal jelzett metrikus kötöttség mellőzése. Ilyen megoldásokat találunk a dalok közt: énekhang zongorával (Három dal Petőfi Sándor verseire, 1973), vagy néhány más hangszerrel (Kassák-dalok szopránhangra, fuvolára és cimbalomra, 1976); aztán például szó59