Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Varga Imre: Ne félj, ne reménykedj!; Elhagyva lakja; Fehér vers; Nem múlik el (vers)
Fehér vers A csenddel a boldogság üzen, a csenddel a béke. Ez az a nyelv, ez az a hely - minden élő menedéke. Nevemet, sorsomat ízlelve figyelmem fényébe olvad. Üres, fényes tér a vagyok. Két szó közt boldogan. Belelógnék űrébe, ha lenne aki; szólítanám, ha lenne mivel. Szabad-létem jelei kimondhatatlanul. Átlépésem mozdulatlan. Ha lenne máshová. Az álom íze volt teremtés előtti tagolatlan. Érzés fel-felcsillanása időm hullámain. A most határtalan szavak ábrándja hozza és viszi; lám, hullámzik hangtalan. A csend fehérsége mindenből minden előtt és mögött. Nem múlik el Nem múlik el semmi valódi Tűnik a forma a név meg az ábránd Űrbe érsz itt félni csalódni sem tudsz Sziklák és lángok sejtelme csak Az üres tér peremét csipkézi egy érzés aki voltál halott félig előbukó őskép már nincs ki nézze és nincsen amit hajtincs az idő elmozdul
