Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 12. szám - Kabdebó Tamás: Morus Tamás ünneplése

gyetlenkedése ellen szól. Morus, hogy magát védje, könyvét egy fordítás fordításának nevezte, mondván, hogy az eredeti magyar szöveg franciába tétetett át, onnan, általa, angolba. Ebből egy szó sem igaz, Morus eredeti művet írt, habár nem korábbi példák nélkül. Kezdjük a bibliai példákkal, Jób és Jeremiás könyveivel. Biztosra vehető, hogy Morus, aki papírt és írószerszámot kaphatott, birtokában volt a latin nyelvű szentírásnak, a Vulgátának, és nagy valószínűséggel Boetius: De consolatione philosophic című könyvének. A latin klasszikus a 6. században íródott hasonló körülmények között, és a 16. század egyik legnépszerűbb írása lett. Birtokomban van egy 1507-es kiadás, egy példányát (példának) használhatta Morus a börtönben.

Ha a bukott kancellár visszagondolt az angol történelem véres századaira, akkor óhatatlanul fel kellett idézze a másik Tamás, a Canterbury érsek alakját, ki ugyanúgy betöltötte volt a legmagasabb tisztséget, ugyancsak egy Henrik király mellett és ugyanúgy végezte, mint ő, Morus Tamás. A király emberei megölték. Morus számára életközeiből itt van a másik példa: a sikertelen, épp ezért bukott Wolsey érseké.

Érdekes, jól érzékelhető, hogy a vesztőhely árnyékában körmölő szerző könyve elején csak a „temetésesdi" gyerekjátékkal utal a halálra, mintha ez a sors a két magyar nemest - vagy őt magát, a szerzőt - nem fenyegetné. Az Utópia szerzője nem képzeli el részletesen a mennyországot, egyelőre itt mint a legfőbb vigasztalást adja. Aztán példabeszédeket ír a félelemről, helyesebben az ellen. Fáj találóan írja le, hogy Morus Isten igazának bizonyítására Isten hatalmas pajzsát ígéri. Persze, ezért óhatatlan előkerül vajmi számvetés a halállal, ekképpen: balsorsban szerencsétlenek azok, akik csak akkor fordulnak Istenhez, mikor már halálukat érzik.

Nem titok, a kortársaknak a More família is tanúságot tesz erről, hogy a király volt barátja kegyelmet remélt, de ha ezt a királytól nem kapja meg, elnyeri Istentől, a másvilágon, hová bűneinek bocsánata révén bebocsáttathatik. Ám de ezt a gondolatmenetet nem adhatja Antal és Vince párbeszéde tárgyául, már azért sem, mivel „kilógna belőle a lóláb". Annyi azonban valószínűnek látszik, hogy rémségek s félelem elutasítása nem más, mint a halálfélelem ideje koráni elhárítása. Morus erre int, okkal.

A törökök, a szultán, a nemesek szimbolikus, allegorikus figurák, ám valóságosak is. Morus felismeri, hogy a muzulmánok világhatalomra törnek. És ennek érdekében nemcsak vadállatiasan kegyetlenek, de szószegők is. Mindazonáltal képesek arra, hogy néhány keresztényt maguk oldalára fordítsanak. Morus tudja, hogy a szultán Magyarország után Európa meghódítására tör, mely úton csak első, vérző állomás Magyarország. Morus nem éri meg a lepantói győzelmet, de saccodi Romát igen, mikor a császár zsoldosai kirabolják Rómát. Látja és a két nemes szájával kimondja, hogy a Nyugatnak se ereje, se kedve a törököt kiűzni, mely immáron rabigába hajtja Hungáriát, Transzszil- vániát.

Bús és bút elhárító alaptónusa ellenére ez a könyv sok vidámságot is tartalmaz. Talán kedv-vi- dítás okáért is Morus jó családi életének morzsáira lelünk itt, amott pedig állatmesék szerepelnek sorjázva. Magyarország olykor úgy szerepel, mint aminek leírása szuggerálja a hallgatóságot.

VIII. Henrik második házasságát megtagadó John Fisher érseket kivégezték, Thomas More sem várhatott mást. Könyvének hat utolsó fejezete a halálról szól, Vince és Antal annak előzményét és következményét vitatja. A szégyenletes és kínkeserves haláltól való rettegés az első vitapont. A halál ténye a második; a halál a hit üldözésének viszonylatában a harmadik, ennek folytatása a negyedik idevágó fejezet. Ami a következményeket illeti: bűnbánat a pokolbeli kínok elkerülését eredményezi. Ez nincs távol az ókorban gyökeredző ars moriendi gondolatától, mint ahogy a kereszténység sincs távol a sztoikus gondolkodástól. Ha a szép halált követő üdvözülésben Morus sziklaszilárdan nem hitt volna, valószínűleg beadta volna a derekát. Ám hitt, és könyvét így fejezte be: „Kérem az Urat, hogy lehelje Szentlelkét az olvasó szívébe, mely belülről taníthatja, és mely nélkül igen keveset ér bármi, amit embernek mondhat a világ még olyan eszes embere is."

Morus Tamás mártírhalált halt, részben egy ügyért, amelyet nem kevéssé értékelne a szekularizált világ; részben egy zsarnok kényének visszautasításáért, melyért ma is kalapot emelhetne előtte minden tisztességes ember. Thomas More férfi volt, aki állta a sarat: minden időben.

(Szent István Társulat, 2004.)

108