Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
gleccserek, - / nazális szél szipákol odafenn"), sőt még a szomorkás idill is hangot kap a Kerti óda meglehetősen társtalan soraiban: „Elégedett az égi kertész, / és tán a mennyek susztere / is, ki a legfénylőbb sugárral / Isten bakancsát fűzi be." Persze a ciklus hangvételét a nyitó vers, az Örökség határozza meg: élősködünk, s nem csak mi, ámde fenn az angyal-regimentek is, - miénk lett a bomló, édes, rég kihűlt tetem; zabáljuk hát, míg át nem jár a méreg. Szintén apokaliptikus jellegű, de társadalmi töltésű a Farkasok órája ciklus. Rendszerváltozás környéki közérzet-versek, melyek egyrészt, egységes metaforikájukkal, visszautalnak Baka korai verseire, másrészt már előremutatnak utolsó, óvó üzenetet, figyelmeztetést megfogalmazó verseiig. Az Esős tavasz bravúrosan végigvitt anapesztusokban - az orosz líra leggyakoribb metruméban - búcsúztatja a letűnt birodalmat, a felcsillanó reménnyel, hogy nemsokára végleg kivonulnak a szovjet katonák. Mégsem a hurrá-hangulat vagy a felszabadultság-érzés jellemzi, hanem a hosszú kínzó évtizedek elmúlta utáni fásultság, kiüresedettség: Hetek óta esik, hetek óta csukaszürke az ég. Katonák menetelnek, a nóta ugyanaz, ami rég. A nemzet lassan-lassan tán megszabadul a megszállóktól; a nemzeti színekbe azonban- a kukában kotorászó öregember szatyrán - a szegénység és igénytelenség, a sebzettség, illetve a romlás metaforái vegyülnek: Parizer, nem a vér, a piros ma, a fehér meg a géz; s mi a zöld? Kenyerünkbe torozva bevonult a penész. A nemzethalál-látomás után - „S kiterítve - halott ez az ország? / S a világ ravatal?"- rendkívül pontos, a korabeli magyar gazdaság állapotára is utaló, mégis távlatosított képpel áll előttünk a fenyegető századvég: Ma akadnak, a tort akik állják, de utána vezekleni kell, ha - benyújtva a számlát - jön a fin de siécle. Még a rímhívó szó eltörése is mintha a fenyegető jövőre utalna. S a vers itt véget is érhetne. Ám Baka, ekkoriban írt verseiben mind gyakoribb eljárással, önreflexív kódát csatol a keserű dalhoz. A reflexió - József Attila és Szilágyi Domokos egy-egy versére is utalva43 - az alkotás terébe is bevonja a társadalmat bomlasztó, rothasztó erőket, azt állítva ezzel, hogy semmi (és senki) sem vonhatja ki magát a mindent megmérgező hatalmi viszonyokból: Csupa rom, csupa rím, csupa omlás ez a vers, - magyaros csak a rög, csak a rag, csak a romlás, s noha nyers, takaros. 43 Erről részletesebben 1. Nagy G. i. m. 107. 75
