Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
a Fredman szonettjei ihletői is) - a Halál-boleró ezek egyik előzménye. Felhívja azonban a figyelmet a Vörösmarty-töredékek egyik alapmotívumára is, amelyet Baka részben a Szózatból - vagy akár Madách Imre Tragédiáéból és számos más múlt századi példából részben zenei mintákból, Ravel Bolerójából és Saint-Saéns Haláltáncából vehetett át. Ez a haláltánc-, a „nagy temetkezés" motívuma, ami mind Vörösmartynál, mind Bakánál nem- zethalál-látomás formájában jelenik meg. A vers egyik érdekessége - és a Baka-líra módosulásának is egyik jele - a tragikus látásmód ötvözése részben groteszk, részben ironikus elemekkel. A rétek hüllőbőrűek, a tavaknak dülledt hüllőszemük van, Isten - „a részeges sírásó" „Égi Vak", „Fehér bot fénnyel", s a beszélő sem másért könyörög hozzá, mint hogy vakítsa meg őt is. Az első rész zárlatában a magyar nemzet temetésén a sírt „Köszönti Isten a világra", a harmadik rész második versszakában - az első négy kipontozott sor: az elmondhatatlant érzékeltetve - a többi nemzet, a „nagyvilág" örömünnepet ül a sír körül, s még egy megbotránkoztató utalással meg is könnyebbül (azaz nemcsak a lelke terhétől, de könnyít is magán). A második rész képviseli azt a hangot - s szorosan véve csak ez tekinthető Vörös- marty-monológnak -, amely a nemzettragédiát a kétségbeesett ember szemszögéből láttatja. Baka itt bőven él szó szerinti vagy módosított Vörösmarty-idézetekkel, mindannyiszor tragikus színezetű látomás-részletekbe ágyazva: Nincsen remény nincsen remény Az emberfaj tudom tudom Tudom sárkányfogvetemény E hüllőbőrű csillagon A Tájkép fohásszal ciklus néhány hommage-versében, költőtársaknak ajánlott költeményében a tragikus szemlélet már teljesen háttérbe szorul. A nyolcvanas években végóráit élő, egyre ziláltabb állampárti diktatúra díszletei jelennek meg ironikus fénytörésben. Míg a tragikus minőség a nemzetsorsból az áldozattá válás stációira, illetve a hatalom démoni természetére vetett fényt, az ironikus a hatalom működésének kisszerűségét, illetve a kollektív felelősség elvét teszi világossá. Az ironikus hangvétel megtalálására ösztönzőleg hatott Baka számára a műfordítás. Erről tanúskodik a Jegyzetek egy fordításkötethez alcímű, a Joszif Brodszkij-kötet - és egyben egy nagy versciklus - címét (Post aetatem nostram) szellemesen visszájára fordító verse: Post aetatem vestram. Időszámításunk után helyett: a ti időszámításotok után. Miként Brodszkijnál a végóráit élő Római Birodalomról van szó (Baka István fordításában: „A Birodalom olyan, mint a gálya, / mely szűk csatornán próbál áthajózni. / Az evezők a partot verdesik, s a / fedélzetet felszaggatják a sziklák. / Nem, azt nem mondhatják, hogy megrekedtünk!"), úgy Bakánál az összeomlás szélén álló szovjet birodalomról: „Örvendezünk hát, és nem is titokban". A mű nemhogy imitálja Brodszkij csevegős, indázó mondatfűzését, de szándékosan túl is hajtja, szinte parodizálja azt a közbevetések, elhallgatások bonyolult hálójával. Brodszkij ezzel az idézettel kezdi versét: „A Birodalom a hülyék hona". Baka - mintegy a római kor örököseihez fordulva - az olasz Dantét idézi: „Ezerkilencszáznyolcvannyolc telén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam". A negyvenéves költő azért emeli ki e tényt, mert, talán már élete felén is túl, felcsillant a remény a Birodalom összeomlására. S e létállapothoz rendeli - mintegy ellenpontként - a hetvenes évek emlékét, amikor először találkozott Brodszkij versével: „hetvenegyben ott, a Né- / va nyirkos partján Post aetatem nostram / - latin nevű - poémáját elém / letette egy boglyas fiú a roppant, / Nyevszkij proszpekti ház emeletén". A félbehagyott gondolatokon átindázó szöveg még most is csak áttételesen, utalásokkal meri kimondani, mint viszonyult akkor, a hetvenes években, a Birodalomhoz: 65
