Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Podmaniczky Szilárd: Agyagbuborék
Szigorúnak kell lenned, különben fejvesztve bolondulsz meg egy téglagyárban. Hogy miért ott? Majd meglátod. De mindenekelőtt szeretnéd tudni a feléd áradó érthetetlen tekintetekben bú- vó kérdéseket, a bizonytalanságot. Vagy mégsem. Túl egyszerű. Mégy az utcán, mint húsz évvel ezelőtten, és arra gondolsz, mi minden más történhetne veled egy ilyen húsz év alatt. Olyan nagy számú a lehetőségek választéka, hogy már-már elképzelhetetlen, hogy mindezek ellenére te mégis itt sétálsz az utcán, s efféle ügyeken morfondsz(!) Es mindezek ellenére, neked ez a legtermészetesebb, ez az utca, ez a lépéstempó, hogy van lábad, és hogy erre gondolsz. És még azt gondolod, hogy ezek nem csak a te fejedben fordulnak meg, mert annyira nem jelentősek, aztán meg mégis azt mondod, hogy az elmúlt húsz évben számos más utad lehetett volna, aminek nem az a vége, hogy erre gondolsz. Számos más? Vajon nem erre akartál mindig gondolni, nem ez járt már hatévesen a fejedben? Vagy nem erre készültél, amikor félelemtől reszketve ittad a hajnali hideg homokban a kakaót? Azt gondolod, így lehetett. Csakhogy gondolatod elbizonytalanít, mert miért mutatna az időben arról erre valami olyan egyértelműen? Nem, nem, tévedés. Sőt, hangulatingadozás. És ezt a hangulatingadozást tartod lehető legrosszabb tulajdonságodnak. Miért nem dolgoznak benned egyenletesen a hormonok, a savak, a bázisok, és ha már egyszer nem, akkor mi lenne inkább alkalmas, mintsem hogy saját feladványaidra pénzért felelj? Kínos, mi? O, csöppet sem? Várod, hogy rád száradjon a tinta. Nem, ezt nem várod. Most azért bizonytalan vagy. Lefelé vagy fölfelé mégy? A legegyszerűbb lélektani mechanizmusokkal nem vagy tisztában. Mondjuk, mert kiölted, kiölték, kitöltötted magadból, és semmit nem utálsz úgy, mint (duplán) a reproduktív ismétlést, amely meglévő érzetanyagok bizonyos halmazát felelteti meg egy bizonyos elváráshalmaznak, amely elvárásokról ködös fogalmad van, de van. Elég magasról. Tudod, mi számít a statisztikailag jól kimutatható többségi agynak. De ez az agy neked nem kenyered. És miért kellene, hogy az legyen? Miért kérnek erre rá? Kedves uram, legyen oly jó, és szolgálja mindétiglen művészete a statisztikailag csöppet szimplán érző/feldolgozó többség kényelmét, s ha ezt megteszi, jutalma nem marad el, legalábbis nem oly sokáig, mint azt pillanatnyi makacs álláspontja előrevetíti. Szóval, így állunk, barátocskám. Nem lehetsz önmagad hangszere, hogy saját nótád elhúzzad. Kollektivitás van megkövetelve, amely eleve rendszert feltételez, s bár kordonra ne gondolj, arra azért mégis, hogy szabadságélményedet a kifejezés eszközei határozzák meg, és ne pedig fordítva. Szolgálj, és ne félj, visszaszolgálódsz. 18
