Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 12. szám - Tornai József: Versek

És ki verhetné le a fény lázadását?

Ő az az örökcella, a világűr négy fala, a Tejútak acélrácsán az ő szeme figyel rád egész nap, egész éjszaka,

nem lehetsz egyedül soha, nem lehetsz önmagad, még ha a szerelmed teste fűti is jégvarras húsodat.

Azt hiszed, elbújhatsz előle valahol a fejedben? így parancsolja az a Szem: ne gondolj mást, csak engem!

Ő az a varangy-vallás, ő az a mocsár-áhítat, ő az az öröm-rothadás, mely ki akar oltani magadból, hogy rádkenje a gyászt,

a külön-lét bűnét:

DE NEKED EZ AZ OTTHONOD, és ki verhetné le a fény lázadását, a május-nemző Napot?

A költő, a festő, a zenész és a szobrász

A költő titka: nincsen mestersége, a festőé: nem értik a műfogát, a zenészé: fürtök lógnak a szemébe, a szobrászé: szétrágják a honatyák.

így hát korunk művészete: dráma, eljátszák-e vagy sem: csak a mi bajunk.

Hinni visszük a képet a szobába, verstől sose támad föl a megboldogult.

11