Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Demény Péter: „Havas pillájú angyalok”
A beszélgetés A hályogkovácsot idézi - azzal a különbséggel, hogy Vincze Béla nem annyira csodát tenni jött ide, mint inkább pénzt keresni, s Pap Jenőből nem annyira az irigység beszél, mint inkább a csalódás. Mert a Zokogó majom (hogy egy olyan író szellemét idézzük, akinek művei és egyénisége közel álltak Bálint Tiborhoz) a csalódottak és megkeseredettek könyve. Azoké az embereké, akik még bár egy álommal is ritkán vigasztalódhatnak. „A ló patája csattog a kövön" „Két kivételről" beszéltem az imént - természetesen Böskére és Hektorra gondoltam. Ez a pár mosolyogtatóan és símivalóan álomvilágban él. Az ő életük sem „sikertörténet", de olyan önbizalommal kezdik újra minden kudarc után és ellenére, hogy az valóban szívszorító. Akármi történik, Böske, ha Kolozsvárra érkezik, fiákeren a gőzfürdőbe hajtat; s Hektor bármily szegényes nyarat hagyott volna maga mögött valami üdülőtelepen, egyre ugyanazt ismételgeti: „Most nem kapok állást. (...) De jöjjön csak el a tavasz, akkor már nem búsulok..." (291.) „Csak hozza el isten a tavaszt, kisanyám! (...) Csak jöjjenek meg a fecskék..." (292.) És micsoda kocsikázások meg fürdőzések ezek! Krúdy és Márai is megirigyelhetné őket: „Jegyet váltott, a kiskutyát bevitte a pénztárba, s miután levetkőzve, meztelen haj- ladozással beállította fürdővizét, cigarettára gyújtott, és hanyatt fekve fújta a füstöt: teste szinte lebegett a kádban, örült, hogy legalább két hétig ismét egyedül lesz, azt tehet, amit akar, s nem kéri számon senki; a Szent Anna-tóhoz két és fél hónap alatt egyszer sem tudott fölmenni, a fenyvesek pedig nem keltették benne azt a hatást, melyet az erdőktől várt: untatóan egyformáknak találta a fákat, amelyek leborított, zöld tasakokként sorakoztak egymás mellett, gyantaszagot árasztva, s néha arra gondolt, ha festő volna, sose érdekelné ez a táj..." (158.) „Mily kellemes volt így ringatózni, gőztől fellazított testtel és idegekkel, miközben a ló patája ütemesen csattog a kövön, mint valami hatalmas ezüsttálcán; bejárta ő már Toronyát-Boronyát, de ezt az örömöt csak idehaza érezte; szólt a fiákeresnek, hogy kerülje meg kétszer a Mátyás-szobrot, aztán a Wesselényi Miklós utcában, a Gólya-áruház körül hajtson a járda mellé..." (178.) Borges szerint az álom szépprózai mű - nos, ez a Zokogó majom szereplői közül a Böske esetében a legnyilvánvalóbb. Annak a kijelentésnek, melyet fentebb már idéztünk, hogy „az egyik [elképzelés] az ébrenlét részének tekinti az álmot, a másik (...) az ébrenlétet teljes egészében álomnak tartja", itt talán a második része jár közelebb az igazsághoz. Kálmánka nagynénje általában nem érzékeli a különbséget álom és valóság között. Hektorral éppen ez köti össze; de míg a pincér immorális (örömmel árt az embereknek és áll bosszút rajtuk), addig a lányt amorálisnak nevezhetjük: több benne a jóság, mint a gonoszság, de nem ezek az értékek a legfontosabbak a számára, nem ezek irányítják az életét. Jó példa erre zaklatott nemi élete: rengeteg férfinak odaadja magát, de mindig azért, mert valami szebbre, jobbra, valami mesebelire vágyik. Mint a Házsongárdban: „Itt [a hősök temetőjében] tölt el a legtöbb időt, itt teszi le azt a két szál szegfűt is, amelyet hozott; útmutatásként egyedül a név csengése és a születési év szolgál, s az is előfordul, hogy visszahajol a betonkereszt fölé, s a virágot Kocsis Ferenc őrvezetőtől átteszi Kunhalmi Nagy András zászlóshoz. S miközben a szegfűt rendezgeti, néha azt képzeli, hogy hallja is, amint összekoccan két csizmasarok, s halkan és katonás rövidséggel így szól a tiszt: »Köszönöm, kisasszony!« 110
