Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Fekete J. József: „Miért újra Ulysses?”

tását, tudván, hogy saját munkáit se lehet csonkítások nélkül beskatulyázni a poétika fiókjaiba, hacsak egy újat nem nyitunk számukra. „A 20. század irodalmi alkotása kifejezi egy-egy életgóc (mondjuk egy nagy intellektussal és hajszálpontos érzékekkel megvert emberi élet) teljes egységét: naplóját, metafizikáját s a kettő harcából származó téma-jelképeit. Nincs külön »kiadatlan levelezés«, nincs külön »szerző tudományos kísérletei«, nincs külön »költői művei«." Ezzel szemben az eszményi műalkotás: „az egész világ természet és többi emberek, egész történelmi múlt, az összes vallási kompenzációs reflexek, a nagy vágyak sémái, az egyéni élet pillanatról pillanatra bukdácsoló adaptációi egyetlenegy egységben - lírai kötöttség, metafizikai Ikarusz-őrület, hangulat-homály és erőltetett dogma mind egyetlen nagy egységben, összefüggéseiben - élet és mű, egyéni torzó és egész opus csodálatos házassága, egybeolvadása."22

Szentkuthy Miklós számtalan álarca mellett is vallomásos író, olvasója beláthat agya legrejtettebb zugába, gondolatmenetének mechanikájába, föltérképezheti ismeretanyagát, megtudhatja testhőmérsékletét és vérképét, szeretőinek számát, könyvtárának katalógusát, de mégse tudhat meg felőle szinte semmit. Egyrészt azért, mert a műveiben felvonultatott számtalan alak egytől egyig egy kicsit Szentkuthy Miklós, az ő álarcuk mögé bújik az író és az ő életüket éli tovább. O Goethe is, de ő a bal lator vagy az utolsó tevehajcsár. Ily módon könnyedén lép át századokat: hőseit korukban még vagy már nem létező dolgokkal ruházza fel vagy állítja szembe, szinte a fantasztikum határát érintve, de mindvégig a realitás mezején maradva. Megismerhetetlenségének a második oka pedig, hogy a realitások mellé odaállítja a lehetséges realitásokat is, úgyhogy az olvasó képtelen kiválasztani közülük az igazit, Szentkuthy számára természetesen mindegyik igazi, minden mondata vallomás, az olvasó pedig úgy válogathat közöttük, mint az író alkotás közben: attól függően, hogy miként süt be az ablakon a nap, ahogy buzog a vére, miként bomlik beleiben a táplálék.

A közönség - és nem utolsósorban a saját - kedvéért Szentkuthy azonban tett egy intim és őszinte vallomást is, 1983-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum számára Kabdebó Ló- rántnak magnetofonba mondta életét, emlékeit, műveinek fogantatását, vallott családjáról, alkotói módszeréről, hétköznapjairól, kedves könyveiről... és a világ ezer más dolgáról. A fél évig tartó visszaemlékező és elmélkedő munka eredménye másfél ezer gépelt oldalnyi szöveg lett, ami legalább olyan izgalmasra sikeredett, akár a Szentkuthy- regények. A szerző munkatársa és titkára, Tompa Mária, aki a Prae 1980-as, második kiadásának előkészítésétől fogva gondozza a Szentkuthy-szövegeket, rendezte, rövidítette ezeket a vallomásos interjúkat, és az Új írás 1987 augusztusában megkezdte közlésüket, 1988-ban pedig kötetben jelentek meg, Frivolitások és hitvallások címmel. A majd hétszáz oldalas könyv végtelenül őszinte (mégis csalafinta), megszerkesztett, de intim vallomás az író életének hetvenöt esztendejéről, szüleiről, környezetéről, barátairól, tanárairól, szerelmeiről, azaz a világról, amit addig regényeiben ábrázolt. A felfokozott őszinteségű és intimitású retorika ellenére stílusa, módszere, asszociáció-cikázása, groteszk látásmódja mit sem változott. Senki se tud ilyen komolytalanul beszélni halálkomoly dolgokról, és senki se tud ilyen mélyrehatóan foglalkozni a leglényegtelenebb efemeritásokkal. Előadásmódja a prédikációhoz hasonlatos, deklaratív, kinyilatkoztatásszerű, az író a vérző szívét veti az olvasó elé, elmondja az egy és egyetlen igazságot, hogy utána kacagva vallja be, hogy van még vagy húsz hasonlóan vérző szíve és legalább kétszáz hasonló igazsága. Vagy mint ahogy Takács Ferenc fogalmazott könyvismertetőjében: „percenként mond valami hajmeresztőén újat (többnyire ősrégi igazságot), percenként önismétel (persze variative, mint a muzsikusok), mikroszkopikus szellemi trotlivá kicsinyíti magát, mi22 Europa Minor. 654-655. o.

105