Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Fekete J. József: „Miért újra Ulysses?”
tani a tudomány fogalmát: az egy közös nevező megállapítása mellett a számlálók elemzése éppúgy hozzátartozik."17 A válasznak csupán egyetlen bekezdése vonatkozik Devecseri Gábor vitacikkére, szinte széljegyzetekben felel annak felvetéseire, de közben nem mulasztja el még egyszer kiemelni, hogy Kerényi módszertanában semmi franciás vagy angolos nincs, könyvei olyanok, mint bármely német szellemtörténész (természetesen nem akármilyen, hanem úgynevezett) tudományos munkája, vagyis jellegzetességében is jellegtelen. (A Múzsák testamentumáról írt bírálatában Radnóti Sándor éles szemmel észrevételezte, hogy „kimondatlanul a Hölderlin- és a Homérosz-esszé ugyancsak Kerényi-polémia, nem beszélve a Szerb Antal-portréról, ahol hőse »angol« leikéért folyik a küzdelem »németes«, »egzal- tált«, »kerényis« lelke ellenében."18 Hogy Devecseri Gábor és Szerb Antal tollát a válaszadások során valóban inkább a barátság, mint a Kerényi-módszertan iránti elkötelezettség vezette, bizonyítja, hogy maguk is megírták a professzorról szóló gúnyiratukat a Lágymányosi istenekben és az Utas és holdvilágban. Kerényi Károly dr. Berki Zoltán ügyvéd által a sajtótörvényre hivatkozva kérte a Magyar Csillag szerkesztőségét válaszlevelének közzétételére. A második évfolyamába lépő lap 1942. januári számában közölte a cikket, amely a szerző személyével és munkáival kapcsolatos valótlanságokat volt hivatott cáfolni. Az érvelésben ugyan visszafogott Kerényi nem maradt adós a kutatási módszerét ért bírálatokért: nem is az inkriminált tanulmányra, hanem Szentkuthy vitacikkére alapozván leszögezte, hogy Szentkuthy ezen írásával „közvetlenül is bevallotta, hogy nem rendelkezik az ókortudomány és vallástörténet területén még egy elsőéves egyetemi hallgató szellemi kellékeivel sem". Az öt-hat esztendeig tartó szoros barátság, amely során Szentkuthy például felolvasta Kerényinek a Fejezet a szerelemről Empedokles-fejezetét, és a tudós elismerően nyilatkozott a szerzőnek a prae-szokratikusok bölcseletében való jártasságáról, vége szakad. Amikor a hatvanas évek végén Dolly a lányuk esküvőjén járt Olaszországban, meglátogatta az Asconában élő Kerényi Károlyt és családját, az szerető és kedves üdvözletét küldte képeslapon Szentkuthynak. Végül: azt sem szabad elfeledni, hogy a Kerényi-tanulmányt19 is Szentkuthy írta: az a Szentkuthy, aki minden írásában az egész világot igyekezte egy önportréba fókuszálni, és aztán ezt az önportrét vetítette vissza a világra. l'7 Radnóti Sándor Szentkuthy esszéírása fölött tépelődve már a bevezetőben mintha a Kerényi- tanulmány módszertanát elemezné, pontos látleletet ad a szerzőnek a műveltséget vitális értékként éltető módszeréről: „Szentkuthy Miklós, úgy látszik, készen keletkezett. Néha céloz ugyan egyfajta szintéziskergető német szellemtörténeti metafizika átkos hatására pályakezdése idején - a fővádlottak padján Georg Friedrich Creutzer (1771-1858), Wilhelm Dilthey (1833-1911) és Friedrich Gundolf (1880-1931) -, ám első írásaiban is csak annyi látható ebből, mint amennyi mindvégig látható. Az alapképlet pedig az angol nominalizmus; a független arcképek, egyéniségek, majd ezek barokkos tobzódó sokasítása, utóbb az egyéniségeken belül és az egyéniségek közötü pólusok észlelése és képzése egy szándékosan neoprimitív, a »man of the street«-re, az utca emberére szabott embertani dualizmus szellemében, s végül az így nyert extenzív műveltség- és életanyag különc, paradox szintézise." (A különc. Kortárs, 1986/6.) uo. 19 /(E vita pregnánsan tárja fel Szentkuthy gondolkodásának differenciáltságát, kontúrjainak finom határozottságát. Hiszen - gondolhatnánk - kik állhatták volna közelebb egymáshoz, mint ők, történelem, korok és figurák értelmezői, illusztratív újraálmodói. Ám Szentkuthy, a racionalista semmit sem gyűlöl jobban, mint a mítosz mítoszát, az irracionalizmus kultuszát, alexandriai korok túllihegett élet-nosztalgiáját, a romantikus német szellemtörténet Geistjeit, alapelveit. Ezt a megalapozatlan »akamok világösszefüggéseket«. A kifulladó pátoszt, misztifikáló, hörgő kikiáltóallűröket támadja Szentkuthy Hamvas-Kemény művészettörténetében is, az elmélet nimfomániásait, akik teóriamámorukban nem látják a valóságot, az érzékfeletti hajszolásában az érzéki képet." Nagy Sz. Péter: Egy romantikus realista. Új írás, 1986/3. 103
