Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Fekete J. József: „Miért újra Ulysses?”

Ha tanulmányírói módszerét kellene definiálnom, ismét hozzá fordulhatnék segítségért: ő látta Halász Gábort az ész szadisztikusan túl lúgos tisztelőjének, Szerb Antalt pedig az embertelen elméletek emberies szinten való összehangolójának - Szentkuthy elemző módszerének meghatározását e két pólus között kell keresni. Sőtér István alapos elemzés alá vetette Szentkuthy tanulmányíró módszerét, ami alapján a következő felismerést tette: „...nem az író olvad itt tárgyába, hanem a tárgyat olvasztja önnön tudatába, vagyis személyes élményként fogja fel, mint átélt eseményt. így válik Szentkuthy személyes eseményévé Mozart és Proust, Szabó Lőrinc, Thomas Mann és Arany János."13

A tanulmányíró Szentkuthy egyik leghírhedtebb dolgozata az 1941 novemberében a Magyar Csillagbein megjelent A mítosz mítosza. A tanulmány Kerényi Károly ókori vallás- történeti munkájának, a Die antike Religion. Eine Grundlegung című, 1940-ben kiadott könyvének módszerét bírálja. Kerényi és Szentkuthy Szerb Antal jóvoltából közeli barátságban állt egymással, öt-hat éven át részletekbe menően vitáztak a Szókratész előtti filozófiáról, mitológiakutatók könyveiről, akikkel szemben Szentkuthy volt az örök ellenzék, és véleményét Kerényi egyenrangú vitapartnerként el is fogadta. Amikor azonban ezt leírva látta viszont, megharagudott, ügyvédhez futott.

Szentkuthy, részben Kerényitől kölcsönzött könyvekből, ismerte W. F. Otto, Karl Reinhardt, Kurt Riezler, Rudolf Otto, Franz Altheim, H. W. Rüssel, Thassilo von Scheffer, Eckart Peterich, Gilbert Murray vallástörténeti munkáit, és jó néhány „fekete megjegyzést" gyűjtött egybe azok „geistesgeschichtliche hochdeutsch hochem mítosz-interpretá- ció"-járól, és velük szemben a régi mítoszértelmezéseket vette pártfogásba. Legegyszerűbben fogalmazva, azt vette rossz néven ezen kutatók, és végső soron Kerényi módszerében, hogy időbeli, történelmi, földrajzi távlatokra és távolságokra fittyet hányva olyan sematikus ezerarcúságukban ábrázolja az istenfigurákat, mintha azok nem mentek volna évezredes fejlődésen keresztül, mintha a mitológiai szereplők eredetükben is magukban hordozták volna árnyaltságukat, vagy még egyszerűbben: „egy kalap alá vesz ötezer év előtti és ötezer évvel későbbi trák Orpheus- és anatóliai Orpheus-mítoszt"14. Az óromantikus német szellem fényeit és árnyait tartotta Szentkuthy meghatározónak Kerényi művében, és ezt a Schellingre visszavezethető romantikus programra alapozó mitológiaértelmezést vetette szemére, és minden újdonságot megtagadott Kerényitől. A tanulmánynak bizony vannak olyan kitételei, amelyeket Kerényi nem vághatott könnyű szívvel zsebre. „Nagy kultúrák nyomán tenyésző parvenű népek" és „jellegzetesen hervadt kori" műfajához hasonlítja Kerényi opusát, és sommásan állapítja meg, hogy „ebből a sok beszédből és telhetetlen mondattelevényből sokkal előbb vesszük észre az értelmezés végzetes neurotikus- ságát, betegségét, mint az értelmezett tárgy életszerűségét. Ideges, kielégületlen, életirigy, egyensúlytalan és terméketlen vallomások ezek a görög »életről« és »egzisztenciáról«"15

Megjegyzendő, a tanulmány megjelenését követően Szerb Antal barátilag közölte Szentkuthyval, hogy tulajdonképpen ugyanazt csinálja az irodalomban, mint Kerényi a vallástörténetben, de fog egy tört, és ahelyett, hogy öngyilkos lenne, aljas módon Kerényi hátába döfi azt. S az kétségtelen, hogy a bíráló és a bírált között szoros szellemi rokonság tapasztalható. Szerb Antal már a Magyar Csillag következő, 1941. decemberi számában, igaz, inkább barátságból, mint a tudományosság védelmének céljából védelmére kelt Kerényinek, „aki halálmegvető bátorsággal mer nem középszerű lenni", aki „az aggkori végelgyengülés jeleit mutató" tudományos világban „az újszerű szín, az eleven gesztus,

13 Sőtér István: Neuraszténiás nosztalgiák. Szentkuthy Miklós: Múzsák testamentuma. Kritika, 1986/3.

14 Frivolitások és hitvallások, 487. o.

13 Magyar Csillag, 1941/11101