Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Tandori Dezső: Sors, undercover haver!
Ha szabad ennyit, s ha van értelme (mert nincsen ez akkor, ha nem intéztük el a kérdést, s a kérdés kérdés marad): a reakciók hiánya miatt ismétlem meg a dolgokat; új közegbe, szövegkörnyezetbe helyezve ismétlem meg; mert nagyon fontosnak tartom őket, azért ismétlem meg; mert ez egy stíluseszköz (az! ez a megoldás ma már, lévén hogy nem remélek, Eliot, új fordulatot). Ha az, aki odanyesve kifogásolja, durvábban rosszallja ezt a stíluseszközt, fel kéne, hogy tegye a kérdéseket: mi lehet a jelenség (szokatlan irod. életű jelenség, szószátyárság, sokat-írás) mögött? A szellemi restség jele, ha az illető ennyire nem akarja túlbonyolítani a dolgot. Hogy még csak megoldást sem keres. Ezzel a számomra nemrég meglepő jelenséget, a csupa jóakarat ismertetésben ott mazsoláskodó rémszavak dolgát, el is intéztem. * Ja, de az ötödik pont, amit elfelejteni véltem, az a legzaftosabb, kár lenne érte. Bukkan is, ím. A fausti omnipotencia vélelme (nekem magamnak - magamról.) Kiigazítom, ha szabad. Személytelenül. Faust az ördögtől kapta ezt. Ki az ördögtől kapnám én? Az undercover haver sorstól? Nem szeretem a ma divatos nagy szavakat... minősítéseket (ki sem mondom itt a pozitív értékítélő, oly igen lejáratott szót, zs- vel kezdődik)... hát azt hiszem, nem mikrotémáim voltak sosem, hanem a legapróbbakig át-dolgozott ügyeim, miközben (ízetlen az ily önbírálat) hatalmas dolgok maradtak figyelmemen kívül. Miféle őrült lennék, ha azt gondolnám: már az utazásokat, az irodalmi életnél sokkal tisztaságosabb angol-ír bukmékeri világot stb. is elhagyva, már a városba itt kimenni sem akarva - megírtam másutt, versekben is -, hogy ily sorsvonal mentén magam valami nagy tökéletesség, netán omnipotentát volnék? Ki az a köztörvényes őrült, aki rólam azt hiszi, azt hitetné el, hogy a verebekkel, a házi kártyabajnoksággal stb. „való" életemet valami nagyszerűségnek tartanám? Más dolog a munka. Az az elfáradás, kimerülés, mely egy-egy (sok száz és ezer) végigdolgozott nap után VAN... az mégis ren- desen-tényleges ügy. Ez itthon végezhető, itthon élek. Mellette másod-harmad- sor lenne csak az emberi érintkezés (mi pediglen érdekes, szent, komoly dolog), hát másodlag nem adom magamat telefonálásra se, nem hogy - ismétlem, ily fáradt, el-dolgozott, elder-felhár állapotaimban - személyes találkozásokra, ezek lejáratására stb. adnám magam. A „veréb": találkozás egy másik világgal, és vicces is, buta is, reménytelen is, szép is, tragikus-féle is a végén. De nekem nem a dolgok szíve! Főként nem egyebek rovására. Ld. a skót költőt. Ne lódítsanak meg, ne kelljen valami mesterkéltért rajonganom, hatodlagosságok ellen harcolnom... oly sivár ez. Mivel azonban az ily „rátámadósdi" az érzületi rémségén túl általában megcélzó (érdekszerű, operatív), hát, hamarosan el kell jutnom a Kocsis-riport szomszédságában lelt másik matériáig. Ott lesz eredendő válasz (bár nem kimerítő). * Mielőtt tehát Gergely-naptáramhoz látnék, majd, hamar, ezeket „tisztáznom" kellett. Mint egy XVI-XVII. sz. krónikás (reformátor? nem) írónak, emlékiratíró47
