Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Tandori Dezső: Sors, undercover haver!
nekem ez kellett, kiragadtam. Ennek a részletnek ez a sorsa. Nem túl undercover haverként használódik a magam esetére. * Ez az eset pedig... De ne is innen. A minap furcsa élményben volt részem. Az az érzésem (minthogy az elder- felhár a kedvenc témám; igazán felderíteni sem a sorsot, sem a dolgok-emberek összetevőit nem lehet, főleg elhárítani nem; ezért adódott nekem ez a mis-más kifejezés: elderítés, felhárítás), az, hogy merő véletlenségből olvasván tavaly (majd erről: Gergely-naptár) valami irodalmi szakszempontból (általam) tarthatatlan(nak vélt), laza hasonlatot, s ebből szegény munkásságomra némi következtetéseket (sugallatukat), s nagyon megindultam, épp én, aki még Graham Greene és Mészöly Miklós iskoláján érve megtanultam, szervesítettem a skót költő szavát, hogy nem szereti, ha nekilódítják... hagyom. Ez véletlen volt, mondom, nem is volt akkora jelentősége (semekkora se, csak tünet, az volt), mint ami lett (nem is lett!), ellenben hogy túl sokat írnék, bár a kritikát az én esz- széizmusom nem érdekli, aztán mindent többször írok meg... ez már „operatíve" jött, azaz érdekszféra-képviselésként (csak a balga nem látja), jóllehet érzületből is (ami kinek-kinek szíve joga, legföljebb kár, ha másfelől meg azok írnak egy író művéről sokat, akiknek épp ahhoz nincs hallásuk). Most, tehát a minap, igencsak meglepett engem ily jegyben, hogy egy érezhetően „javamra" írt esszé mely bőségben, ha lecsontozzuk, lajstromosan sorjáztat- ta a számomra kellemetlen minősítéseket, bár az is lehet, hogy csak Herr Müllert idézte, vagy a szakíró kénytelenségét (nem bonyolítja túl?) példázta maga is. Gondolom, ez történt.-----Közbevetem: a régebbi világban magas kulturális pártfunkcionárius sugallt; elvtársak, muszáj ennyit ettől a... nevem következik... informátorom így mondotta volt; ma olyasmi van, hogy a fura hasonlattal előálló esztétát megvédő fedéladó-úr... soha többé névvel én senkit... s ha nevet hibáztam, mély elnézést kérek itt, menthetetlen az, gondolom, s tényleg... pardon... igen, ez és az, Hincz és Kuntz (Müller úr) jön megoldási ötlettel, kéretik ne annyit erről a... nevem következik... mert beleharap az áldó kézbe is; hagyom.----Tehát, bár az öt pontból (beteg vagyok?! az ember végül...) egyet elfelejtettem, maradt ez: túlbonyolítom a bőbeszédűséggel (szószátyárság! így, leírva, kielemezve, bár védve!), azzal meg végképp lehetetlenfélévé teszem dolgom, hogy mindent többször megírok... s a szaktudósok (?) írói okoskodásnak tekintik szekvenciáimat... valamint hogy eléggé szokatlan életem van. (Itt jönne az ötödik.) * Ha az undercover haver (s valami „sors", netán a szellem, ld. Kocsis Zoltán, az általam max. szeretett szellemi ember etc.) lennék, vagy effélék érdekében járnék, nem lenne nehéz a sorsom. Cinikus ráhajtós... mint a manapság üdvüket így keresgélő s lelő művészeti egyének... mit hoz a konyhára. Ez a jelige, s jogos is lehet. Nem vagyok köztük még undercover haver se, na ja, ez lesír rólam, hiába igyekeznék. Ellenben ha volna ily általánosabb hátterem, mint az aktívkodó 45
