Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Papp Tibor: A varrónő

ben a Piac utcán, a posta környékén, az állomáshoz közeli utcákban, ahol két vagy három orosz bérházban (így nevezi a népnyelv) laknak a családosok. Lát­szólag a maguk fontosságtudatán kívül semmi nem érdekli őket, emelt fejjel lép­delnek a széles járdán a jó húsban lévő tiszt urak, s amikor át akarnak kelni az úttesten, akarattól szikrázó karlendítéssel, arisztokrata természetességgel állítják meg a forgalmat, viselkedésükkel mutatva, hogy ez nekik kijár. A közlegények ritkábban mutatkoznak a belvárosban, velük a gázgyár magasságában, a repülőtérhez vezető úton lehet találkozni, ahol a zsebükből óvatos körültekintés után kihúzott, vadonatúj pobjeda órát kínálják egy liter rumért. Ilyenkor a féle­lem úgy vibrál és szikrázik hajuk szálain, mintha sok ezer voltos elektromos tér­ben lennének. Az étterembe igyekvő esti tisztkupacot egy kövér orosz őrnagy követte, szikrázó aranycsillagokkal a vállpántján, aztán még kettő, mintha vala­minek a megünneplésére gyülekeznének, és később még egy tiszt, haloványan cukrozott parfümillatot árasztó nővel az oldalán, akinek vanília alapra nyomta­tott, kékes virágmintával díszített szoknyája úgy hullámzik, mint egy szárítókö­télre rosszul felfüggesztett ágy lepedő. Ilyenforma alakokkal egy Casablancában játszódó detektívregényben találkozott, végtelenül elégedett francia gyarmati tisztekkel, akik elhájasodó úri életet éltek, ittak, nőztek, dorbézoltak, miközben felsőbbrendűségüket ráerőszakolták környezetükre, a városra, a népre, a leigá- zott társadalomra. A szerencsétlen helyi detektívet, aki a meggyilkolt hölgy holdudvarát gyanúsítva a tiszti kaszinóba vezető szálakat próbálta felgöngyölí­teni, a katonai hatóságok előbb kémgyanúsnak minősítve megkínozták, aztán el­tették láb alól. Végül újságíró barátja tárta föl a tényeket, aki a cikk után azon­nal elköltözött Tunéziába. Ebből azt a tanulságot vonta le, hogy a debreceni orosz tisztek ugyanúgy viselkednek, mint francia társaik, kicsit más környezet­ben, de nagyon hasonló helyzetben, igaz, itt nincs olyan detektív, aki tettest mer­ne keresni az oroszok között, még az általuk okozott közlekedési baleseteket is úgy eltussolják, mintha semmi sem történt volna, de olyan újságíró sincs, aki ezt meg merné írni, s ha megírná, nem tudná hol leközölni, arról nem is beszélve, hogy innen sehova nem tudna elköltözni, mert az ország hermetikusan zárva van, mint egy lelakatolt karám. A debreceni varrónő kicsit ráncos, madárhangon csivitelő soványka asszony volt, aki Olivér vissza-visszavillanó emlékezetének képcsarnokában mindig egy jó húsban lévő orosz katonatiszttel egyszerre jelent meg. Az aszott helyi valóság és a gyarmatbirodalom zsíros felsőbbrendűsége pecsételődött ekképpen egymás mellé. Az első látogatás Ella varrószalonjában is rövidre sikerült, mert három höl­gyet várt próbára, igazításra. De a második whisky után nem tette ki Olivér szű­rét, hanem nagyon kedvesen egy nappal odébbra csúsztatta a beszélgetés foly­tatását. Jöjjön el holnap este, akkor nyugodtan együtt lehetünk, nagyon érdekel minden, amit mesél, szeretném jobban megismerni magát- Sajnos, holnap én már Liége-ben vagyok, de egy hét múlva visszajövök, a jövő héten kedden este eljöhetek, ha nem zavarom.- Dehogy zavar! Kedd este nekem is jó. A varrónő házából kijövet fütyörészve indult haza, olyan jó kedve támadt, hogy elfelejtkezett a Charlemagne-ról. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom