Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Papp Tibor: A varrónő
ben a Piac utcán, a posta környékén, az állomáshoz közeli utcákban, ahol két vagy három orosz bérházban (így nevezi a népnyelv) laknak a családosok. Látszólag a maguk fontosságtudatán kívül semmi nem érdekli őket, emelt fejjel lépdelnek a széles járdán a jó húsban lévő tiszt urak, s amikor át akarnak kelni az úttesten, akarattól szikrázó karlendítéssel, arisztokrata természetességgel állítják meg a forgalmat, viselkedésükkel mutatva, hogy ez nekik kijár. A közlegények ritkábban mutatkoznak a belvárosban, velük a gázgyár magasságában, a repülőtérhez vezető úton lehet találkozni, ahol a zsebükből óvatos körültekintés után kihúzott, vadonatúj pobjeda órát kínálják egy liter rumért. Ilyenkor a félelem úgy vibrál és szikrázik hajuk szálain, mintha sok ezer voltos elektromos térben lennének. Az étterembe igyekvő esti tisztkupacot egy kövér orosz őrnagy követte, szikrázó aranycsillagokkal a vállpántján, aztán még kettő, mintha valaminek a megünneplésére gyülekeznének, és később még egy tiszt, haloványan cukrozott parfümillatot árasztó nővel az oldalán, akinek vanília alapra nyomtatott, kékes virágmintával díszített szoknyája úgy hullámzik, mint egy szárítókötélre rosszul felfüggesztett ágy lepedő. Ilyenforma alakokkal egy Casablancában játszódó detektívregényben találkozott, végtelenül elégedett francia gyarmati tisztekkel, akik elhájasodó úri életet éltek, ittak, nőztek, dorbézoltak, miközben felsőbbrendűségüket ráerőszakolták környezetükre, a városra, a népre, a leigá- zott társadalomra. A szerencsétlen helyi detektívet, aki a meggyilkolt hölgy holdudvarát gyanúsítva a tiszti kaszinóba vezető szálakat próbálta felgöngyölíteni, a katonai hatóságok előbb kémgyanúsnak minősítve megkínozták, aztán eltették láb alól. Végül újságíró barátja tárta föl a tényeket, aki a cikk után azonnal elköltözött Tunéziába. Ebből azt a tanulságot vonta le, hogy a debreceni orosz tisztek ugyanúgy viselkednek, mint francia társaik, kicsit más környezetben, de nagyon hasonló helyzetben, igaz, itt nincs olyan detektív, aki tettest merne keresni az oroszok között, még az általuk okozott közlekedési baleseteket is úgy eltussolják, mintha semmi sem történt volna, de olyan újságíró sincs, aki ezt meg merné írni, s ha megírná, nem tudná hol leközölni, arról nem is beszélve, hogy innen sehova nem tudna elköltözni, mert az ország hermetikusan zárva van, mint egy lelakatolt karám. A debreceni varrónő kicsit ráncos, madárhangon csivitelő soványka asszony volt, aki Olivér vissza-visszavillanó emlékezetének képcsarnokában mindig egy jó húsban lévő orosz katonatiszttel egyszerre jelent meg. Az aszott helyi valóság és a gyarmatbirodalom zsíros felsőbbrendűsége pecsételődött ekképpen egymás mellé. Az első látogatás Ella varrószalonjában is rövidre sikerült, mert három hölgyet várt próbára, igazításra. De a második whisky után nem tette ki Olivér szűrét, hanem nagyon kedvesen egy nappal odébbra csúsztatta a beszélgetés folytatását. Jöjjön el holnap este, akkor nyugodtan együtt lehetünk, nagyon érdekel minden, amit mesél, szeretném jobban megismerni magát- Sajnos, holnap én már Liége-ben vagyok, de egy hét múlva visszajövök, a jövő héten kedden este eljöhetek, ha nem zavarom.- Dehogy zavar! Kedd este nekem is jó. A varrónő házából kijövet fütyörészve indult haza, olyan jó kedve támadt, hogy elfelejtkezett a Charlemagne-ról. 21
