Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Papp Tibor: A varrónő
más: víz, víz, víz, sörényes hullámok, hintázó sötétzöld völgyek, aztán távolabb a megtört felület simasága, a színeváltoztató kékeszöld padlat, melyről tudjuk, hogy nem kemény, bár annak látszik, melyet éppen ezért próbára tesz gondolatparittyánk lövöldözése, mely lövöldözés egyáltalán nem veszélyes sem a ránc- talan felületre, sem a felület alatt sikló halakra. A láthatár élesen levágja a vonalon túli maradékot, mintha azon túl már nem lenne semmi, vagy ami mégis van, az a tenger alatt bújik meg. Dédnagyapjától szívesen megkérdezte volna, járt-e arra, túlmerészkedett-e valaha a horizonton. A nagy felfedezés örömét Madame Lulu mélyebben szívta a leikébe, mint mindazt, ami a nyaralás többi napján történt. Ellaposodó meséjét a fürdőruhás napokkal folytatta. Majdnem mindig jó idő volt. Délelőtt egy órácskát napoztunk, üldögéltünk a homokos parton. A víz nagyon hideg volt, bár rengetegen fürödtek, játszottak, úsztak bentebb is. Nagyon érdekesnek találtam, hogy a parton mindenki a víz felé nézve üldögél, pedig a hátuk mögött sokkal több a látnivaló. A védőgát mögött csipkemintásan sorakoztak a fehér ablakos magas tetejű panziók, a nyaralók, a két-három emeletes üvegteraszos flamand házak. A házsor előtt, mint egy tengerre néző nagyon hosszú veranda, húzódott a korzó, amin szinte reggeltől estig tarkán hullámzott a nép. Mindennap otthon ebédeltünk, hideget, csak este mentünk vendéglőbe, ahol mindenféle halat, rákot meg osztrigát ettünk szalmakrumplival, vagy főtt kagylót kézzel, az első kagyló rugalmasan szétnyíló házát használva csipesznek, amivel a többiből kiszedtük a kisujjnyivá zsugorodott állatkát. Nagyon élveztem, nálunk ilyesmi soha nem volt az asztalon. Délutánonként belemerészkedtem a vízbe, mindig keményen hideg volt, a hullámok erős lökdösése, amikor még csak mellig voltam bent, már akkor is kiszolgáltatottságomat, a gyengeségemet, nem csak az enyémet, az egész emberiségét bizonygatta, ott éreztem igazán, milyen aprók vagyunk a természet kiszámíthatatlan erejével szemben. A parthoz közel úgy ahogy tudtam (nem nagyon tudtam) úsztam egy kicsit, aztán rohantam a zuhanyozó alá, mert elviselhetetlen volt számomra a tűző napon a só gyors lerakódása, szemcsékké száradása, bőrömre ragadó homokja, mely úgy ellepett, mint a dűnék közül érkező fuvallat hajba, bőrre, ruha alá beférkőző porszemei. A rám száradt só megfojtotta bennem azt az eufóriás jó hangulatot, amivel új, virágmintás fürdődresszem nap mint nap megajándékozott. A mesebeli herceg persze nem jött el, egyszer labdáztam térdig érő vízben egy fiúcsapattal, ők hívtak, de a végén kedvesen elbúcsúztak és többé nem láttam őket. Amikor már nagyon untam magam, akkor ott, ahol a partot kikezdi a víz, ahol vékony nedves nyelvei fölkúsznak a homokra, azon a simára gyalult sávon elgyalogoltam a házakkal szegélyezett partrész végéig meg vissza. Az utolsó napi fürdés után jött a dráma: elvesztettem három pici gyémánttal ékesített bal oldali arany fülbevalómat, amit előző Mikulásra kaptam az apámtól. Lelkileg nagyon összetörtem. A felet, ami megmaradt, akkor adtam el, amikor megözvegyültem. Tudja mit? Jó volt hazajönni. Olivér kászálódni kezdett. Megköszönte a teát, s bár az eső már elállt, esernyőt vett magához és elindult.- Tudhatom, hogy hová megy? - kérdezte Madame Lulu. 17
