Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - A. Gergely András: Ellenbeszéd és médiamanipuláció
CD-re kopírozva, megszelídített rock, babos kendő nélkül, sztárvendégekkel és sztárgázsival... Mi van itt, mi volt itt? - firtatják a szólók, kell-e legyen, lehet-e és van-e alkotáselmélete a földalatti avantgárdnak, s ha van, mitől marad mégis az alagútban...? Szózene a zenéről, art-punk és hangköltészet, sztárcsináló nemzeti projekt, nyelvi fordulat, textusban és dialógusban létező hagyomány, „Átkelés az üvegen"... - másként be- szélés, kibeszélés, átbeszélés, kölcsönhangzás, művészet- és művelődéstörténeti korszak emblémái, rítusai, teljességgel-másság... - magát alternatívnak nevezve, vagy szubkultúrának, vagy undergroundnak, vagy ellenkultúrának. Ha lehet ezt kötetbe foglalni, íme, itt, ez az. Sebzett beszéd és hangos dal, tépett gitárhúr és rosszízű, veszélyes utalások bizonyos elvtársiasságokra, a lágerek-frontok-diktatúrák generációjának „pásszéjellegére", a Falon inneni mi-tudat csakazértis-máshogy-szólok hevületével... S amikor minderről épp azok (persze csak részben mindazok) beszélnek, akik „akkor" sehonnai nagyok voltak, együtt laktak, levegőből éltek, rendőrlépteket álmodtak, elvétett cselekvések pillanataiból építették föl imázsukat, korszakukat, egész létüket... - amikor minderről épp azok szólnak: egycsapásra megőszül a föld, ősz-kopasz bácsikákká pocakosodnak a tanúk, értelmiségi érintésekből és ellengondolatból formált másként beszélést üzennek egymásnak még ma is (akik élnek, mert hát elmentek páran az önpusztítókból). „Neuroticból az Ámenbe váltó, az ördögi ellenkultúrából az angyali szubkultúrába átmenő kulturális hérosz" fenntarthatatlan szubkulturális struktúrába vonulva, „mintha pontosan megértette volna, hogy az avantgárd immáron, az MSZMP uralma után csak a tömegkultúra áldozata vagy partnere lehet" - írja a folyamat (és egyes létek-lelkek) értelmezéseként György Péter -, „a túlélők pedig elkezdtek túlélőkként viselkedni, munkásságuk vagy múzeu- mizálódott, vagy jelentős pályamódosítást hajtottak végre". A túlélés ára tehát a felejtés. E kötet a túlélők esélyét kínálja, a felejtés ellen beszél. Valami készteti-hajtja, hogy beszéljen, kikívánkozik a felejtés lehetetlenségéből... - elvégre, ha alternatív, gondolkodhat akár másképpen is... Bencze Szabolcs, Klaniczay Gábor, Szombathy Bálint, Vályi Gábor, Bényi Csilla, Havasréti József előadásai (nem kerülhet persze mindenki a recenzens tollára) nemcsak az egykori avantgárd törekvések, akaró- dzások, mondatok és sugalmak eseménymenetével, hanem ezek utóhatásával, a társművészetekre (film, színház, happening, kísérleti zene, mail-art stb.) gyakorolt hatásával és utóéletével próbál megbékülni. Ellenbeszélőhöz és alternatívhoz nehezen illik az akadémikus stílus, a nyakkendő, a piperecipő... Most mégis, aki csak beszélni akar, vagy egy hangjelet, képüzenetet küldeni, itt most már nemcsak mint elégedetlen szólal meg a rendszeren belüli diskurzus utalásával, hanem feszeng, legyint, múlt időbe mered és jelenbe fogalmaz, kulturálisnak árnyalja a politikai konfliktust, vagy épp ellenkezőleg, üzenetének környezete tételezi, hogy üzenhet nyíltan, talán még így sem figyelnek oda rá... A kötet benne rejlő „poénja", hogy akármennyire is máshonnan és másként való az altemativitás, a konvencionális emberiét felé társadalmiasodva mégsem tudja elkerülni, hogy körötte a világ akademizálódását konstatálja, vagy a másként-lét és másra-születés programját kiteljesítve, piacosíthatóságát is érzékelve épp a konvencionális könyvformátumba merevedjen... Talán, ha maga is dal volna, hatna szélesebb körben... S ez nem minden tanulság nélkül való. Ha ugyanis mindezt csak elmotyogták volna valahol egy sörös-zajos pinceklub sarkában, esetleg a pécsi Dantéban, vagy egy selyemkanapéval ékesített újpolgári társalgószalonban, esetleg egy varrógépen a boncasztalon, akkor lemaradtunk volna épp a lényegről... Tanulmányozni való)könyveket olvastam meg itt az olvasónak. Remélem, torzszülötten kommunikáltam el, altematívul fogalmaztam meg, s ezzel megcibáltam kissé a társadalom új ruháját... Vagy ha mégse, akkor a kötetek megmarkolása mindenkinek szabad kommunikációtechnológiai gyakorlatot és szubkulturális nyilvánosságot biztosíthat. 111
