Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Ember az erőterekben
Ember az erőterekben Staar Gyula beszélgetése Nagy Károly akadémikussal „Ha gátat túr föl ezer vakond, Az Óceánt mégis elérem." (Ady Endre: Értől az Óceánig) Nagy Károly elméleti fizikus 35 évesen lett egyetemi tanár, négy év múltán, 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja. Negyedszázadon keresztül vezette az Eötvös Loránd Tudományegyetem elméleti fizikai tanszékét, öt éven át volt a természet- tudományi kar dékánja, hat évig az egyetem rektora. Ű volt az MTA Fizikai Tudományok Osztályának első elnöke, 1993 és 1999 között. Vezetőként embert próbáló időszakban igyekezett a szakma és a humánum elveiből nem engedve irányítani a tanszékét és az egyetemét. A beszélgetőtársban elméleti fizika professzoromat becsülhetem, ez hatalmazott fel a tiszteletet megtartó közvetlenségre. S. Gy.- Professzor úr, elindulni a legnehezebb, így azután a végén kezdem. Milyen volt az a kor, amelyben alkotóéveidet élted?- Erre könnyen válaszolok, mivel magamnak is sokszor föltettem a kérdést. Életem alkonyán egyre többet foglalkoztat a XX. század fizikájának története. Fiatal fizikusként, egyetemi oktatóként e század második felében tevékenykedtem. Ma már nyugdíjasként, megöregedve pillantok vissza rá, elmélkedem rajta, és egyre jobban erősödik bennem a tudat, hogy a XX. század fizikája megismételhetetlenül szép, egyedülállóan csodálatos történet. A kor, mely keretet adott hozzá, ennek ellentéte: gyalázatos századot hagytunk magunk mögött. Két világháború, diktatúrák követték egymást... Lehangoló században éltünk, melynek csodája a fizika volt. Hallgatói éveimet is beszámítva, csaknem hat évtizede állok az Eötvös Loránd Tudományegyetem szolgálatában. A fizikának, tanítványaimnak és családomnak köszönhetem, hogy e gyalázatos-csodálatos korba ágyazott életemet szépnek tartom.- Azért a fizika és az oktatás oltárának szentelt hatvan évből tizenöt kissé elúszott.- Most arra utalsz, hogy 1961 és 1976 között különböző vezető posztokat töltöttem be az egyetemen, a dékánhelyettességtől a rektorságig. Igazad van, ez visszavetett a tudományos kutatásban. Ha nem vállalom, ha csak a tudománynak és az oktatásnak élek, meglehet, nagyobb fizikus szaktekintéllyé válók. Mégsem sajnálom azt a tizenöt évet. Egyetemi vezetőként alkalmam nyílt jobban megismerni az embereket, nemcsak a fizikusokat és a matematikusokat, hanem a bölcsészeket, a jogászokat is. Tágult a látóköröm, bővültek a nemzetközi kapcsolataim, módom nyílt kipillantani Európába, a 74
