Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Lőrinczy Huba: Esszébe ágyazott krízisregény

nagy alakjának nézetei a pozitivizmus egyik „atyamesterének" felfogásával találkoznak s vegyülnek el a regény szövegében. A narrátor többször is (218., 219., 235., 252.) hangoztatja ama véleményét, hogy Jézust a saját részéről művésznek, legalábbis művészfélének tekinti - „Költő volt, de nem művekben fejezte ki magát, hanem egy nagy szerepben" (258.) -, épp ezért úgy közelít hozzá, amint a francia tudós szerint minden alkotóhoz kell: a híres miliőelmélet felől. Bevezetésül tüzetesen megvizsgálja hát a három legfőbb „tényt": a fajt, az időpontot és a környezetet, amelyből a Jézus-alak, a Jézus-tünemény kinőtt, előtűnt (177-197.). Az elbeszélő bemutatja a kiválasztottság tudatában élő, ám a rómaiak leigázta, helytartók és haszonelvű behódolok szipolyozta zsidóságot, amelynek lelke mélyén emésztő nyugtalanság parázslik, amely telve van szabadulás- és megmaradásvággyal, és forrón sóvárogja a Messiást. Megeleveníti a - nem csupán a zsidóságot eltöltő! - válságsejtelmet, világvége-hangulatot, azt a „pillanatot", amely szinte kiköveteli, szükségszerűvé teszi Jézus föllépését. S megejtő, már-már költői leírását nyújtja a környezetnek, „A földrajzi táj"-nak (179.), a dús és szépséges galileai-názáreti vidéknek („Mert nem véletlen, milyen tájon indul el egy ember": 178.)39, gazdagon árnyalt képet ad a társadalmi-történelmi viszonyokról, a kor páratlanul sokszínű, észrevétlen mégis hanyatlásnak induló kultúrájáról. A Harminc ezüstpénz ilyformán egyszerre követi Spengler és Taine ujjmuta- tását, anélkül, hogy a két - egymást kizárni látszó - eszmerendszer vegyítése szétrepesz- tené a mű koncepcióját.

A regény Jézusa a görög-római, vagyis az „apollóni" kultúra alkonyultán, a szövegben fölöttébb invenciózusan jellemzett fajból, pillanatból, környezetből lép elő. A beszélő nem tagadja, hogy neki a Názáreti alakja és élettörténete - amelyről tényszerűen vajmi keveset tudunk - olyasféle, mint a homéroszi eposzok főhőseié. (Fontos adalék: amidőn Márai a Harminc ezüstpénz koncipiálásába fogott, a Biblia és számos egyéb könyv mellett a Devecseri Gábor által frissen fordított Odüsszeiát is szorgosan olvasta és kommentálta.40) Egy mondakör elevenül meg az Újszövetségben is. „Kevéssé valószínű, hogy a II. század katakomba-keresztényei számára az evangéliumok tartalma könyvélmény volt. Mint ahogy az Iliász és az Odüsszeia mondaelemei éltek és költői valóság voltak az évszázadokon át, amikor az eposz-költők a betűírást még nem érezték kötelezőnek. Az »Evangélium« és az »evangélisták« előtt is volt egy keresztény öntudat, amelyben minden elvegyült, monda és híradás, valóság és tanítás - minden, amit később az evangéliumok összefoglaltak" (207. - Tőlünk a kiemelések!). Azt sem tagadja a narrátor, hogy számára Jézus nem az egyedül lehetséges, a „végleges", az örökké igaz Isten, hanem csak a „fausti" kultúráé, aki fölváltotta a régebbi kultúrák isteneit, s aki után egy másik Isten fog következni a még nem derengő újabb kultúrában. Őt is befogadja „...a névtelen, anyagtalan Pantheon, ahol az ember alkotta istenek állonganak, a sűrű ködben, amelyet a hit, vágy, félelem és sejtelem atomjaiból épített a közönyös kezű idő. Magasztos és fénylő istenarcok váltakoznak itt durva, iromba, rikító lárvákkal, fintorgó álarcokkal. De a magasztosult és a torz arcok közös vonása, hogy egyszerre van bennük emberi és isteni." - „Jézus minden földi lépésével a másik térfogat felé ment, ahol az istenek élnek." - „Most dől el (a Jordán partján, a kereszteléskor: L. H.), megtörténik-e valami, aminél titokzatosabb »történés« ritkán esik meg az emberi fajzat életében: egy Istenképzettel több lesz a világon. (...) ez nem először történik az emberek életében. Megszámlálni sem lehet, hányszor és hányféleképpen iparkodott már az ember újraértelmezni és megfogalmazni az istenséget" (198., 199., 260.). A Harminc ezüstpénz egy Istentüneménnyel foglalkozik a sok közül: Jézussal, kit emberibb jelenségnek tart az összes többinél. Azzal, ki két évezred leforgása alatt megannyi alakban, megannyi művész látomásában öltött testet (201-208., 217-218.), hogy végül egy musical „szupersztárba legyen (208.), kinek arca mindenki számára „ismerős", s jelenjék bár meg millióféleképp, ábrázolásai - titokzatos módon - mind hason68