Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Cseke Péter: Kisebbségi életmodell teremtője
mánsághoz való viszonyunkból állapítjuk meg. [...] Nekünk tehát mindenekelőtt ennek az országnak az életét, életrendszerét, életlehetőségeit kell megismernünk. Megdöbbentő, hogy ezen a téren még milyen súlyos mulasztások terhelnek bennünket. Meg vagyok győződve, hogy nagyon sok hátramaradásunknak volt az az oka, hogy nem ismertük kellően ezt az országot és azokat az utakat, melyek tiszteletben tartásával itt lehet és kell élnünk." (A kisebbségi élet). Erre a tételre alapozza programját, melynek lényegét a kisebbségi érdekvédelmi front megteremtésében lehetne megjelölni. Hasonlatos ez ahhoz, amit Balázs Ferenc és Kacsó Sándor is hirdetett, s amit végső soron a Vásárhelyi Találkozó is képviselt. Az értékvédő és értékteremtő munkát állítja a kisebbségi élet megszervezésének középpontjába, amelynek „sem világnézeti, sem felekezeti, sem korkülönbség nem lehet a gátoló- ja". Kétségtelenül demokratikus elveken alapuló építő program volt ez, mely mindenekelőtt a békeszerződésekben és az alkotmányban biztosított jogok érvényesítésével akarta a romániai magyarság haladását szolgálni. S ehhez a tprvényes rend és az állam iránti tiszteletből akart erkölcsi tőkét teremteni. Igen ám, de maga László Dezső is kénytelen volt felismerni, hogy a román politikai pártok a kisebbségi jogok érvényesítésében irredentizmust láttak. Milyen következtetésekre jutott ezek után László Dezső, illetve az Erdélyi Fiataloki- Az Erdélynek Romániával való egyesítését illető határozatokat 1918-ban az erdélyi románok mondották ki - a kisebbségek helyzetének demokratikus és humánus rendezését ígérve. E határozatoknak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó pontjait viszont a bukaresti kormányok már a húszas évek legelejétől kezdve mellőzték, sőt semmibe vették. (Jóllehet a békeszerződéseket megalkotó nemzetközi egyezmények ezek betartását előírták, s ezeket hivatalosan vállalni kellett.) A kisebbségbe került erdélyi magyarság hivatalos politikai képviselete pedig - szerintünk - meglehetős lagymatagon, mondhatni gyámoltalanul lépett fel, a képviselők tevékenységében a tömegek érdekei meg éppen alig merültek fel. így tehát, ha csupán a kisebbségi modus vivendi kifejlesztésének kérdését tekintjük, akkor általában véve voltaképpen már az egész Erdélyi Fiatalok-mozgalom ennek a kérdésnek a szolgálatában indult és tevékenykedett. És mondhatni minden elméleti fontosságú és gyakorlati értékű írás, minden egyes mozgalmi kezdeményezés ezt a célt kívánta szolgálni. A levont következtetéseket László Dezsőnek több más ez időből való írása is érzékelteti. [Lásd: László Dezső: A kisebbségi élet ajándékai. Publicisztikai írások, tanulmányok 1929-1940. Minerva Könyvek - 6. Kolozsvár, 1997. - Cs. P.] Hanem ebben az időszakban - a mindinkább nehezedő politikai és egyéb körülmények között - László Dezső részéről jóval többről van szó. Ideje volt már kisebbségi kérdésekben határozottabb politikai-jogi hangot megütni; komolyabban apellálni a törvényességre, a nemzetközileg biztosított és kötelező kisebbségi jogokra. Ez indította őt a kérdéskörrel való bővebb és politikai jellegű foglalkozásra. Ami már nem csupán egy valamilyen - olyan-amilyen, kegyeletből kapott - modus vivendire, hanem egy törvényesen, a békés együttélés szilárdságán, a magyarságnak emberi beilleszkedésen alapuló belső autonómiájára célzott. Ezt a határozottabb hangütést - a fentebbi első idézet folytatásaként - így fogalmazta meg: „Országunk alkotmányának az ismerete mindenekelőtt arról győz meg, hogy a kisebbségi élet alkotmányjogilag biztosított formája az itteni életnek. Mi nem megtűrt, hanem teljes jogú polgárai vagyunk ennek az országnak, minden olyan magatartás, ami állampolgári jogaink gyakorlásában sért meg, ellenkezik az ország alkotmányával és törvényeivel." (A kisebbségi élet). De nem tartja okszerűtlennek a humanizmusra való utalást sem: „A másokkal szembeni egyoldalú elfogultság még nem tartott meg senkit, de másfelől a mások értékeinek elismerése még nem jelenti saját értékeink megtagadását." 53
