Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság

Elhúzott tőlem az élet.

Elhúztam én is az élettől, emberektől, sorsoktól, barátoktól.

Teljes már a kör. Kicsaptam medremből, fiatal folyó, eláradtam köveken, füveken, virágokon, de lassan sikerült visszahúzódnom. Ez az öregség, tudom, nem én kerestem, ő talált rám, vágja előttem s vágatja velem a nyugodt medret.

Minden világos már. Rettenetesen világos, komoran világos néha, boldogítón világos. Himnusz és gyászének, elégia és ditirambus.

A feltisztult fény ünnepe mind, nem az éjé, s nem a szürkületi homályé.

A nap zeniten áll. Dél van. Egyedül állok a térés mezőben.

Olyan szép ez, hogy egyszerre kell miatta sírni és elbűvölten mosolyogni. Olyan szép, mint a halál.

Szentimrei Jenő költészete (akárcsak a Bartalis Jánosé, az Ormos Iváné vagy a Becski Iréné) összekötő kapocsnak tekinthető különféle beszédmódok és jelentéstartalmak között - az irodalmi modernség egyes változatai olykor egymással egy időben tűnnek meghatározónak verseiben. Költészete alakulástörténetét tekintve hangsúlyeltolódásokról beszélhetünk, első kötetei a századfordulós dalköltészet, majd az esztétizmus hagyományvonalába illeszthetők, pályája legkoncepciózusabb, legértékesebb részében pedig az expresszionista szabad vers felé fordul. Verseinek képi struktúráját ebben az időszakban is viszonylag visszafogott társítások jellemzik, az összekapcsolt jelentéstartalmak nem esnek annyira távol egymástól, mint akár A Tett vagy a Ma szerzői esetében, inkább sorok, mintsem szavak mentén történnek váltások szövegeiben. Ez a poétika ugyanakkor kedvez a polifon nagykompozíciók alkotásának, Szentimrei legjelentősebb ilyen jellegű kísérletei a Szimfónia szavakból vagy az ugyancsak motivikus és refrénszerű ismétlődésekre, beszédmódváltásokra épülő Oratórium. Versei gyakran éreztetik a világgal való találkozás extatikus élményét, valamiféle időtlen jelenbe helyezve el önmagukat. A beszélő ént is ebbe a tágas viszonyrendszerbe vonják be, így az empirikus éntől eltávolodó, objek- tivizálódó, de ugyanakkor felnövelt, világerővé tett én válik költészete egyik legjellemzőbb diszkurzív szereplőjévé.

89