Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság

A vers öntematizáló sorai avantgárd, performatív aktusokként lépnek fel a „szimfónia" szerkezetében („Most verestorkú, harsány rézkürtök riadoznak"). Nem hiányzik a szövegből az expresszionista jellegű „leltárkészítő" felsorolás, a hangulati lüktetés pedig a különböző szólamok, különböző stilizáltsági fokú szövegrészek egymás mellé helyezése révén valósul meg - ez Szentimrei talán legambiciózusabb költői vállalkozása.

„Ki bizonyos, hogy találkozott velem?"

Az Egyenest, támadás! egyik első fejezetének 1916-ban az Én címet adta Szentimrei. A parainézis e részében a szerző az önuralom fontosságát, a katona önmagára utaltságát fejtegeti. Az én a korábbi tapasztalatokból, a különböző szerepekben való helytállása vagy kudarcai révén válik leginkább hozzáférhetővé, mondja: „miként a Parancsnok arca is csak tettein keresztül ismerhető meg, O sem fog soha tökéletes tisztán szemünk előtt állani, mert a harc ezer változatában nem láttatta még minden oldalról magát. Nem tudjuk, hogyan viseli majd az eddig el sem képzelt fáradalmakat, hogy elég erős-e a karja és mer-e vele az adott pillanatban, annak kényszerítő parancsára olyan erővel lesújtani, mint a mázsás acélgőzpöröly, mely rengésbe hozza a földet, ha kell, és pezsgős palackokat dugaszol néha, óvatos, finom nyomással."28 A nagybetűs írásmód érzékelteti, hogy egyfajta én-metafizika érvényesül a szövegben, ugyanakkor felmerül a hozzáférhetetlenség problémája, amely az anyagi, objektív világban való jelenlét, megnyilvánulás révén oldható fel részben - a tapasztaltakra adott válaszreakciók alapján. Maga a nyelvi megoldás pedig, amellyel egyes szám harmadik személyben, „ő"-ként beszél a személyiségről (miközben fenntartja a közvetlen kommunikáció beszédhelyzetét is hallgatójával/ol- vasójával) az én objektivizálódására vall. A századelős irodalmi irányzatok, köztük az expresszionizmus is az én eldologiasítása irányában mozdítják el beszédmódjukat. Az expresszionizmus esetében ez ugyanakkor sajátos párhuzamban valósul meg a dolgok „életesebbé" válásával.29

Néhány későbbi versében, mint a Genius hasábjain megjelent Útravaló,30 Szentimrei olyan, a fentebbi reflexióval egybecsengő, azt továbbgördítő avantgárd eljárások közelébe kerül, mint a vers beszélőjének fikcionalizálódása:

mondjátok el az eleveneknek, hogy élt itt egy ember, ki szavakra tépte magát

s nem lett jobb általa semmi. Csak vérzik a melle s a körme.

A beszélő eltávolítja magát saját szavaitól, s a beszéd „helyét" egy külső térben jelöli meg. Lecsökken a távolság a szó/tárgy között, a szavak tárgyakként kezdenek viselkedni, ahhoz hasonlóan, ahogy a „jeltelenített-materializált jelentésképzés" eseteiben.31 Azáltal, hogy a jelek „eszközjellege" egy széttartó multifunkcionalitásban nyilvánul meg, maga az eszközjelleg is átértelmeződik a versben:

28 Szentimrey: i.m. 18.

29 „Personen sind nich mehr Personen, Dinge nicht mehr Dinge." - foglalja össze aforizmaszerűen Silvio Vietta. Bővebben 1. a Verdinglichung des Ich und Personifizierung der Dinge c. fejezetben: Silvio Vietta-Hans-Georg Kemper: Expressionismus. München, Wilhelm Fink Verlag, 1997. [1975.] 40-82.

80 In: Kovács János (szerk.): Genius - Új Genius Antológia. Bukarest, Kriterion, 1975. 87-88.

81 Vö. Kulcsár Szabó Ernő: „fei üdvözöl téged születő pillanat". Alanyiság és deperszonalizáció a húszas évek Kassákjánál. 137. In: Uő.: Beszédmód és horizont. Budapest, Argumentum, 1996.124-156.

87