Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Valachi Anna: „Elejtem képzelt fegyverem” (Móricz Zsigmond és József Attila)
„Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli' Ezzel a - malackodó Móricka-viccekre asszociáltató - címmel jelent meg az „epés" korszakát élő József Attila egyetlen Móricz-bírálata A Toll 1931. március 31-i számában.5 A költő abban az elmérgesedő vitasorozatban hallatta a hangját, melyet a Nyugatban közölt, Az irodalom és a „faji jelleg" című Móricz-cikk gerjesztett.6 Alapvetően különbözik a „nagy Móriczot" bíráló írás a költő többi „harapós" kritikájától, mert érzelmi ambivalencia tükröződik a szövegben. Olyan benyomást kelt, mintha kötelező penzumként kapta volna József Attila a feladatot, hogy a csupa vitacikket közlő lapszámban szálljon ringbe Móricz ellen. Erre utal az a - Tasi József kutatásai alapján ismertté vált - tény is, hogy az egy évvel korábbi, rossz emlékezetű Babits-pamflet Elatvany Lajos és A Toll fő- szerkesztője: Zsolt Béla biztatására született.7 A vitacikk első mondatából - „Móricz Zsigmond szellemet idézett, korszellemet" - kideríthető, mivel haragította magára az író A Toll szerkesztőit, amikor két héttel korábbi cikkében8 a Légy jó mindhalálig debreceni premierjéről beszámolt:„L«z és lelkesedés volt a színházban. Másnap egy egyetemi Bajtárs Egyesület tüntetést rendezett, mert a darab főszerepét zsidó fiú játszotta. (...) A tüntetés, hogy a Bajtársak nem voltak tekintettel sem a darab címére, se témájára, se helyi eredetére, se a jelenlevő íróra, mélyen megdöbbentett, de nem vettem tragikusan, mert arra gondoltam, hogy ha az én fiaim élnének s ott volnának, talán ők is részt vettek volna benne. Ez a kor szelleme az ifjúságnál. De hát ez az a korszellem, amely elleti a vezető testületeknek s nem nekem, harcolni kell..." (Kiemelés: V A.) E gondolatmenetben nem csupán az aktuális társadalmi mentalitás - a nacionalista, antiszemita korszellem -, hanem a korán meghalt fiai emlékét idéző, lányos apa kiheverhetetlen gyásza is tükröződik. Az örökös apakereső-árva József Attilát ez a felismerés késztethette arra, hogy ezúttal szelídebb harcmodorban vívja meg nemzedéki harcát, s ő is személyes életével kapcsolatos utalásokkal illusztrálja cikkét. „Móricznak igaza van, de nincsen igazsága" - dicsérte és bírálta egyszerre a tudományos szocializmus szellemét érvényesítő költő az „építő magyarság" jelszavát meghirdető írót, akit azért minősített történelmi idealistának, mert olyan fogalmak alapján szeretné megmenteni a nemzetet, amelyek jól hangzanak, de nem jelentenek semmit. József Attila cikke mindvégig azt a benyomást kelti, mintha a szigort és elismerést váltogató költő azzal kísérletezett volna - amit nem sokkal később maga is paradox vállalkozásnak tartott -, hogy miképp foghat a macska egyszerre kint és bent egeret. így írt például: „.. .elcsodálkozom azon a könnyelműségen, amellyel értékes adatait Móricz eltékozolja. Amellyel gyöngyszemeket főz abba az elvetemült ro- tyogó kásába, amely eredményeinek foglalatát jelképezi. Amellyel azt hiszi, hogy szellem ellen kell harcolnia és nem a világ dologi összefüggéseit megváltoztatni." Szövege pedáns sorsleltározónak mutatja a költőt, akiben az uralkodó osztályba be nem fogadott gyermek metaforája saját kirekesztettség-élményeit, mindenekelőtt a Vágó Mártával tervezett házasság kudarcát tudatosította. „Engem például nem fogadtak gyermeküknek" - írta. - „Sőt, ott kellett hagynom a szegedi egyetemet egy versem miatt, mert az egyik méltóságos ny. r. tanár úr kijelentette előttem, hogy aki ilyen verseket ír, abból amíg ő él, nem lehet középiskolai tamr. Mellesleg erről az egyetlen versről hét cikket olvastam és Ignotus idézte, írt róla a Neovojtinában: »Lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom... gyönyörűszép« stb.". (Hat évvel később, a Curriculum vitae-ben idézi föl újra ezeket az emlékeket, ugyanebben a sorrendben - de ott sem a helyükön, hiszen munkáltatónak szánt önéletrajzban nem szokás ifjúkori sérelmeket és élményeket elősorolni.) Szabolcsi Miklós szerint József Attila írására a továbbiakban senki sem hivatkozott. Szerinte az író „vagy el sem olvasta a cikket, vagy ha igen, mosolygott rajta, Babitscsal ellentétben nem haragudott meg József Attilára (tanúság rá szép nekrológja)."9 Ám Móricz érzékenységét ismerve feltételezhető, hogy nem volt kedve mosolyogni a nevével viccelő publicisztikán, mely nyilván nem kerülte el a figyelmét - hiába akart róla később elfeledkezni. 38
