Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága
levő receptekhez a következő megjegyzést fűzte az író lánya, Krúdy Zsuzsa: a „következő 50 recept családunk hagyatékából való." A marhahúslevesről megállapítja: „á la Krúdy", s így kezdi a receptet:„A legszigorúbb szertartási renddel készül minden valamirevaló háznál." Krúdy hősei sok-sok fogadóban vizsgálgatják az étlapot, ízlelgetik a húsokat, figyelik a bor illatát. Amikor Irodalmi szakácskönyvet állított össze Réz Pál 1970-ben, a következő Krúdy-elbeszéléseket válogatja a kötetbe: A húsvéti sódar titkai, A rákleves, A góbii története, Újházi levese, A pincér álma. Igen, ha jó sört mérne Lajos barátunk - kiáltotta megint ama törzsfőnöki hang, amely mindig általrecsegett a többin, és ugyanakkor megkavargatta maradék sörét poharában olyanféle mozdulattal, mintha egy csepp sárga lét sem akarna magától elvonni, pedig valamennyi sörivó tudja, hogy az ilyenféle maradék csak illúziója a toroknak; bajuszfestésre jó; inkább újabb szomjúságra gerjeszt, és a hangnak ád valamely pufogó, rekedt lendületet, amely a csappal megcélzott söröshordó első hangjaira is, meg az utolsókéra is egyszerre emlékeztet." (A pincér álma) Az előbbi terjedelmes, sokfelé kanyargó összetett mondat - a sörivással van kapcsolatban: a mozdulatra figyelve, a sör minden cseppjét megőrizve, a maradék sör „bajuszfestékszerú" hatására gondolva, a különböző hangokra érzékenyen („pufogó, rekedt lendület" stb.). A pillanat megőrzése is a Krúdy-mondat értéke. Az állandó anyagi gondokkal küszködő Krúdy Gyula - írói csúcspontján, remekművekkel maga mögött (pl. N. N. „Az útitárs, A vörös postakocsi, Szindbád ifjúsága stb.), keserű író-sorsa, szegénysége, „belső emigrációja", páratlan emberi és írói rangja, hitele - számos méltó értékelésre serkentette kortársait és a későbbieket: Kárpáti Auréltól Rónay Györgyig és Szauder Józsefig, Czine Mihályig. Márai Sándor a Szindbád hazamegy című regényében 1940-ben mint Proust, „megtalálta az időt", az emlékek varázsát: belebújva a „Szindbád"- öltözékbe, utolsó útra indul valóságos bérkocsin egy félig álom- és félig valódi napon, gőzfürdőben, szerkesztőségekben járva. Ebben a különös regényben összefonódik a halott Krúdy és az élő Márai alakja, „mindketten" korszerűtlenek, magányosak, idegenek, sértődöttek: „úrnak és írónak született egy világban, amelynek nem volt szüksége igazi urakra, sem igazi írókra, mert e kettő, Szindbád szerint egy és ugyanaz." Márai regényében éppen úgy megjelennek a „tegnapok ködlovagjai" és írótársai, mint Krúdy írásaiban: szinte látomásként megelevenedve. Szindbád, az író „örökké menekült", mindig „hazátlan" utas, aki a politikát megvetette, és csak a legfőbb igazságokra és legnemesebb érzésekre (pl. az őszre, a végzetre, a nőkre) gondolt,,,időnként lila tintába mártotta" tollát, „hogy aztán, oldalthajtott fejjel, rögzítsen valamit az álomból, melyet talán csak ő álmodott már egyedül Magyarországon." (Márai). Krúdy-Márai a Szindbád hazamegy című regényben Óbudáról, a Templom utcából indul, hogy pénzt szerezzen, mert kikapcsolták a villanyt, lányának, Zsókának a vizsgaruhára kell, kölcsönt már nem adnak... Irótársai jelennek meg látomásában: a jelzők karátját patikamérlegen mérő Tóth Árpádtól az „aranyfústös szellemi zsibvásár" fölött őrködő Osvátig. A hazájából emigrált Márai messzire kerülve Magyarországtól mindig őrizte Krúdy emlékét, aki valamilyen megmagyarázhatatlan „többletet" adott írásaiban, „teljes érettséggel", „vizionárius erővel", az álmok ködfogatán utazva igazi „égi üzenetet" hozott olvasóinak. S napjainkban, amikor visszaszorulnak az igazi irodalmi értékek, így Krúdy életműve is, most születésének százhuszonötödik évfordulóján mégis reménykedjünk a minden történelmi csatán, csatavesztésen áttörő szellemi óriásaink győzelmében: „De hogy bármelyik Majténynál /végleg letörött volna a zászló!?/ Hát József Attila!? Hát Krúdy!? Hát Németh László!?" (Simonyi Imre: Történelmi lecke) 63
