Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága

ken finom rajzú tornyok, bástyák alkonyati álomban szürkülnek." Az N. N. című regényében Krúdy különösen sokat idézi az álmokat, például egy-egy oldalon tízszer is. (Álmait látja, álmodozik, álmok, álmom, alkonyati álom, útra kelő álmok, álmodunk, álmainkban, álombéli szél, őszi álmok ideje stb.) Vagy: az egyik hosszabb mondatszerkezetében - szintén a N. N.-ben - az „álmodunk" kulcsszó fordul elő többször. Egy különös álommotívumát, vízióját idézzük; ahol a „modern" irodalomban előforduló érzékietekkel találkozhatunk: „A fejedelem a kályha előtt állott és hosszú szipkából megfontoltan és komolyan szivarozott. A távoli szigetek növényének sűrű, barnásfehér füstje és exotikus illata megtöltötte a szobát. A füstgomolyagban látni lehetett széles kalapú spanyol ültetvényeseket, zöldelő dohánytáblákat és néger nőket, a kikötőből most indul el a háromárbocos, a fehér vitorlákat dagasztja a szél s száll a messzi tengerekre a kék cirádás szivardobozokkal..

A vörös postakocsi) (Az érzékietek ilyen gazdagsága tapasztalható pl. Baudelaire verseiben, Mándy Iván prózájában, pl. Tájak, az én tájaim.)

„A tegnapok ködlovagjai" jelennek meg Krúdy írásaiban: Kossuth fia, Szemere Miklós, a magányos gavallér, Görgey, a visegrádi remete, Ferenc József barátnője, Podmaniczky Frigyes, a század legszabályosabb gavallérja, Rudnyánszky Gyula, aki a magyar költők közül először járt Amerikában stb. Krúdy Gyula regényeiben és elbeszéléseiben is nemcsak az önmagához hasonló egyéniségek (Szindbád, Rezeda Kázmér) jelentek meg, hanem szerelmek, őszi tájak, holdfényes éjszakai hangulatok mellett az írók is. A vidéki postaállomások és vendégfogadók az orosz világra emlékeztetik, és Turgenyevet, Tolsztojt emlegeti. Többször gondol Puskin Anyeginjére, melyből egyik regényfejezete elé egy versszakot idéz. Máshol meg ezt írja: „Mindnyájan Anyegin Eugének vagyunk ifjúkorunkban." Odébb meg Lermontov Korunk hősére hivatkozik, többször újra Turgenyevre. Krúdy írásaiban felmerül „Horác" (Horatius), Byron, Dumas, Musset, Dosztojevszkij, Thackeray, Cervantes, Csehov, Petőfi, Arany, Jókai, Tompa, Vajda János, Ady, Heltai Jenő stb. Az írók szervesen épülnek be a regény vagy elbeszélés szövetébe, pl. egy hasonlatban. „Az ősz szakálluk oly »igazmondóan« fehérlett elbeszéléseik közben, mint az Arany János versében a vén Márkus galambősz feje."(N. N.) - „Itt húzódott meg Szomjas úr, mióta a világnak búcsút mondott, és Bessenyei testőrtiszt módjára szótlanul legyintett," (N. N.) - „A fehér kályhában, mint egy Andersen mese, pittegett-pattogott a tűz." (Aranykéz utcai szép napok) - „A nagy Dunán sikongó éji kísérteteket kergetett a szélvész, mint Jósika Miklós Abafijában." (Aranykéz utcai szép napok). - „A hentesné verseskönyvet vett elő, melyből kiszakított néhány lapot, hogy staniclit formáljon belőle - tepertőnek -. Járt ide egy császárszakállas öregúr, aki verseskönyveket hordott nekem. Ismeri talán, Vajdának hívták... Vajda Jánosnak." (Az élet álom). Az író-sors, a maga író-sorsa is itt lappang ebben a kis történetben, melyet természetesen csak „hozzákapcsolt" az elbeszélés fővázához. S itt indokolt megemlítenünk azt, hogy Krúdy regényeiben és elbeszéléseiben gyakoriak a hírlapírók, a budapesti forgatagban nehezen éldegélő, szegény újságírók. De ezen a társadalmi igazságtalanságon szeretne fordítani egyszer: egy összefüggő történetre épülő két elbeszéléssel.

A hírlapíró és a halál, az Utolsó szivar az Arabs szürkénél című elbeszélések egymás után következnek Az élet álom című kötetében, mely 1931-ben, a Hungária nyomda gondozásában, „az író sajátjaként" jelent meg Krúdy életében utoljára. (Sajnos 1931-ben egyetlen könyvkiadó sem vállalkozott Krúdy Gyula utolsó könyvének kiadására, ezért kellett önmagának kiadnia kötetét. „Egy könyv margójára, vagy hogyan lettem könyvkiadó" címmel írt erről nem minden malícia nélkül a Literaturaban, 1932-ben.) A két novella alaptörténete az, hogy Széplaki Titusz hírlapírót halálra ítélte a Kaszinó igazgatósága, mert újságcikkében megsértette a Kaszinót. Az „ítélet" végrehajtására PE.G. szolgálaton kívüli huszárezredest jelölte ki az úri társaság. Az ezredes Magyarország legjobb céllövője volt. „Ezzel a hírlapíró sorsa elintéztetett", - állapította meg az író. A két főszereplő sorsa a végzetes párbaj előtt szokatlanul alakul: a hírlapíró az élettől búcsúzva utoljára előkelőbb he58