Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Fehér Zoltán: Históriások, fűzfapoéták meg mindenféle írogató emberek
A históriáknak ez a füzetes terjesztése akkor következett be, amikor a paraszti kultúra kezdett átállni a szóbeliségről az írásbeliségre. Az 1868. évi népiskolai törvény bevezetésével gyors ütemben felszámolták az analfabétizmust, s általános lett az írni-olvasni-tudás, sőt bizonyos igény is feltámadt, hogy a megszerzett ismeretekkel-készségekkel éljenek is. Akkor már keresettek lettek a vásárokon nem csak az imakönyvek és vallásos iratok, de a betyárokról és más hírességekről szóló folytatásos ponyvaregények is. A 18. század óta jelenlévő népies ponyvatermékek újabb darabjainak példányszáma tetemesen megnőtt. Mégis nagyon ősi hagyomány utolsó képviselői voltak a jászárokszállási históriások és máshol élő társaik. A pogány magyarok regösei nyilván még a mítoszokat, a királyi udvar igricei hőstörténeteket, Tinódi Lantos Sebestyén és más vándorénekesek pedig a török elleni várháborúkat énekelték meg. Szabó Antaléknak már csak a gyilkosságok maradtak témául. A históriákban - írja Takács Lajos - „a szűkös körülmények közé szorult ember élete és problémái tükröződnek... Míg a hősdalok az egész nép közös harcát éneklik meg... a paraszti história a szerencsétlenül járt ember gondjairól, bajairól szól... (Hősei) nem példaképül szolgálnak mint a régi epikai hősei, hanem csak az emberi szenvedés szomorú példáit szolgáltatják." Nyilván ezek a históriák adhattak mintát a magyar népballada-költészet utolsó felvirágzásaként megjelenő betyár és ponyva balladáknak (pl. Bogár Imre, Pápainé). A Fehér nyomda talán legérdekesebb kisnyomtatványait azok a verses füzetecskék jelentik, amelyeknek szerzője Nagy Pál volt. Természetesen az ő nevét is hiába keresnénk a Magyar Irodalomtörténeti Lexikonban, hisz csak fűzfapoéta volt, s fajtája minden sajátosságát képviselte. Verselményeiben mégis híven tükröződik a két világháború közötti Magyarország vidéki tömegemberének hangulata, érdeklődése, sőt politikai beállítottsága is. Őrá is emlékszem. Inkább fiatal, mint középkorú férfi lehetett az 1930-as évek végén. Háta mögött olyan embernek tartották, akinek nincs ki a négy kereke. Úgy élt, úgy viselkedett, ahogyan a közhiedelem szerint az egy költőhöz illik. Folyton utazott. Leginkább kerékpárral járta be vidékünket. Cibakháza, Szolnok, Kécske, Nagyrév, Tiszaföldvár, a Körösök neve gyakran előfordul verseiben. Ő maga cibakházi illetőségű volt. Persze hogy állandó szerelem égett ifjú szívében. Minden szép lányhoz verset írt, akibe belebotlott. Halálosan és reménytelenül szerelmes volt például nagygazda szomszédunk szinte aranyketrecben nevelt leánykájába is. A hozzá írott versében megénekelte az imádott hölgy homokos udvarát. A rangos háznak azonban kitéglázott volt a portája, nem pedig homokos. Erre ő költői igaza bizonyítására, mint egy gáláns dzsentri, a következő éjszaka egy fölfogadott kubikos bandával tele talicskáztatta az udvart homokkal. Bohém ember volt. Nem érezte vagy nem akarta tudomásul venni az ember és a társadalom életének mélységeit, igazi nagy problémáit. Nem tudom, miből élt, talán szülei örökségéből, de minden vendéglőben jól érezte magát. Szívesen hagyta, hogy meghívják egy-egy pohár fröccsre, ennek fejében aztán el- elszavalta költeményeit az asztaltársaságnak, aztán versesfüzeteit is ott próbálta rá tukmálni hirtelen szerzett ivócimboráira. Nem hiszem, hogy elemi iskolái után akár még polgáriba is járt volna, hisz verseinek fogalmazása, sőt szóhasználata elég primitív, s gyakran hibás. A paraszti kultúrából már kinőtt, de a magas kultúrától messze maradt. Extravaganciája miatt nyilván többször meggyűlt a baja a csendőrökkel, ami szerelmei mellett szintén kitetszik költeményeiből. Két versesfüzete maradt rám. Az egyik tizennégy oldalas, s első lapján ez a sokatmondó cím áll: Verses füzet. II. kiadás. írta és kiadja: Nagy Pál szerző. Utánnyomás tilos. Felelős kiadó: Nagy Pál. Fehér nyomda Újkécske. Ez a füzet, amint egy vers szövegéből gyanítható, 1936-ban jelent meg. A másik kiadvány mindössze négyoldalas, Címlapja már nincs is. Fejrészén ez olvasható: Versek. Alatta: Irta: Nagy Pál. Kiadási éve első verséből sejthető, vagyis a második bécsi döntés esztendejében, 1940-ben jelent meg. Bár nem illik verébre ágyúval lőni, ha nem irodalmi, hanem társadalmi jelenségnek tekintjük munkásságát, az utókornak akkor is meg kell állapítania, hogy nem egy meg nem értett Sinka Istvánról, sárréti Nagy Imréről, Sértő Kálmánról, sokkal inkább egy fűzfapoé91
