Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Bombitz Attila: Harmadik könyv – pastisch – (Esterházy Péter: Javított kiadás)
még pontosabban is, nyilvánvalóan senki nem gondolta komolyan, hogy bármelyikük bármit is pontosítani fog. Handke azóta, egy jó adag idő óta, egyfolytában pontosít. A (de)konstruktív Es- terházy-legendával is műről-műre most ez történik. Lásd az életmű-keresztmetszetet a Fancsikó és Pintn és a Harmónia caelcstis ismeretében. Vagy a Hármas köin/v ismeretében. A Javított kiadásnál pontosabb mű mindenesetre nincs. Ezért is növekedhetett meg hirtelen a Harmónia caelcstis első mondatának súlya. Azzal a kezdőmondattal, hogy „Kutya nehéz dolog úgy hazudni, ha az ember nem (ismeri az igazságot", megnyílt a Harmonia imaginárius tere, s elsőbbséget élvezett kezdettől fogva e térben a valósággal szembeni fikció. Túlzás volna most hazugságán kapni az elbeszélőt, utólagosan számonkérni a már akkor is létezett, de nem tudott, tehát mégsem létezett igazságot. Ami pedig létezett, csak egy másik imagináriusban, mint a négyzetgyök mínusz egy. Az elbeszélő persze hogy a fikció fölényét dicsérte, ennek következménye a valóság, a valóság szimulákruma. Matrix reloaded. Ezért sem mondhatjuk azt, hogy a Harmadik könyvben a nyelv helyét a valóságreferencia foglalja el (a dokumentáció mint intertextus!, mint idézet!, ami szintúgy intertextus és idézet...) Ha jól olvassuk a mindenkori irodalmat, ugyanannak a szövegnek referenciális, valóságra mutató funkcióját épp olyan pontosan kellene látnunk, mint a lehetségesre, a fiktívre hajazó meghatározottságát. A valóság ugyanannak az (irodalmi) történetnek a szeletét képezi, mint ahogy fordítva is igaz: a fikció mindenkor igényli, legfeljebb nem veszi igénybe a valóság történetét. Úgy esett (es ist passiert), hogy a magyarországi ügynöktörvény esetében eredendően fikcióról beszélhetünk. A Harmónia caelcstis fikciója meg rányitott erre a fiktív történelemre. A halhatatlanság halála. A Javított kiadás visszaírja a Harmónia caelcstis üresen hagyott helyeit. Nem hazugságnyomokat tartalmaz a könyv. Az elbeszélőnek a történelem meg nem írt, de mások által lehetségessé tett változatát kell megteremtenie. Az üres formák fantazmagóriái átrendezik a Javított kiadásban a történelem menetét. A Harmadik könyv az első kettőt elindító kezdőmondatát hívómondattá alakítva mondja föl a leplezetlen - a leleplezett? - történetet. A Harmónia caelcstis elbeszélője hatalmas munkát végzett az igazság „nem teljes" ismeretében is, „hazugságaival" is. Visszafordíthatjuk a mondatot, s erkölcsi pendant-ként aposztrofálhatjuk azt: vajon könnyű dolog-e úgy hazudni, hogy az ember ösmeri az igazságot? Egy egész országot, nemzetet lehet újra és újra megteremteni így. 10 El lehet-e hinni, hogy a maszk végleg lehullt, hogy szó sem lehet többé már játékról, s nem is a nyelv a fontos, hanem az, ami általa íródik, a téma a leleplezés - az elleplezés? S továbbá: az önstilizálás milyen, egyébként közös regiszterei építik le (tetszés szerint: fel) a jól sikerült magánmítoszt? Legenda, hát lehullsz. S persze az olvasó: hitelesnek tarthatja-e a Javított kiadás világos, tiszta, rövid, metszőén okos és fájdalmas mondatai által előhívott könnyeket? S azt, hogy ezek a könnyek - egy másik könnymutatványostól - egy (eljátszott) ország (eljátszott) apáiért vannak? A tanított kiadást mindenesetre nem lehet megúszni. Rejtjelezett neveivel, idézeteivel - elszabadulva szerzőjétől, elbeszélőjétől - újfajta népkönyvként éli a maga szerencsés vagy kevésbé szerencsés történetét. Ha eddig eredeti dokumentumok, jelentések hiányzó részeinek, álneveinek beazonosítása céljából csörögtek a közösen megfigyeltek telefonjai, akkor most egy valósággá tett fikcióban kutathatunk rejtjelezett nevek, idézetek után. Idézettként az idézetben. A Bevezetés a szépirodalomba olvasmányjegyzéke tartalmazza mindazokat a „megfigyelt" szövegkorpuszokat, amelyek valamilyen módon részét képezik az egésznek. A Javított kiadás ebben a formájában kivezetés a szépirodalomból. A benne (meg)idézetteket a valóságból kell kitalálni, de ez az idézetvilág már nem feltétlenül a szerzőé. Társas játék, embervadászat, melynek megfejtései: a jelölők jelöltjei nem minden esetben esnek egybe a jelentéssel. Különösen, ha a jelentőt eleven homály fedi. Isten viccelődése ez, valami humor nélküli Nag]/ Tréfa. (Magvető, 2002) 78
