Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)

Hararéból Fort Lamába utaztam, a helyi repülőjárat pilótái európaiak voltak, ha Lagosban jártam, az újságosnál londoni Times-at vagy Observert vehettem. Ez ma már elképzelhetetlen. Morondavában csak malgasi szálloda található, a pilóták afrikaiak, Lagosban kizárólag nigériai sajtót lehet venni. A kulturális intézményekben még nagyobb változásokat tapasztalhatunk. A kampalai, a varanasi vagy a manilai egyetemeken az európai professzorokat kiszorították a helyi akadémikusok, a kairói nemzetközi könyvvásáron pedig határozottan az arab nyelvű könyvek dominálnak. A „nemzetközi" szó egyébként is mást jelent Európában és mást a harmadik világban. Ha például Gaboronéban, Botzwana fővárosában nézem a tévéhíradót, a külföldi hírek Mozambikról, Szváziföldről, Zairéről szólnak - ez minden! Ha Bolívia fővárosában, La Pazban nézek tévéhíradót, ott az Argentínáról, Kolumbiáról, Paraguayról szóló hírek töltik ki a külföldi blokkot. A világot a föld minden pontjáról más-más szemszögből nézi és értelmezi az ember. Ennek az egyszerű igazságnak az elfogadása nélkül nehéz megértenünk mások viselkedését, viselkedésük motivációit és céljait.

Pedig hát egymás kölcsönös ismeretéről, a közlekedés és hírközlés fejlődése ellenére, azt kell mondani, hogy - az általánosan terjedő mítoszokkal szemben - továbbra is felszínes, leggyakrabban pedig semmilyen. Marshall McLuhan, a média-forradalom lelkes híve úgy vélte, hogy a televízió révén bolygóirk „globális faluvá" zsugorodik. Ma már tudjuk, hogy nehezen lehetne ennél hamisabb metaforát találnunk. A falu lényege ugyanis mindenekelőtt az érzelmi és rokoni közelség, az egymás felé sugárzott emberi melegség, a bensőséges, személyes ismeretség, a közös jelenlét, a közös élmények összetartó ereje. Nem, mi nem globális faluban élünk, inkább globális világvárosban, globális pályaudvaron vagy állomáson, amelyen David Riesman „magányos tömege" nyüzsög, olyan közönyös, hajszolt, ideges emberek, akik kölcsönösen nem akarják egymást megismerni, nem akarnak egymáshoz közel kerülni. Az igazság inkább az, hogy minél több elektronika vesz körül bennünket, annál kevesebb lesz az őszinte emberi kapcsolat.

Az európai jelenlét bolygónk számos részén eltűnőben van.

A kiváló olasz riporter, Riccardo Orizio a múlt évben könyvet adott ki Lost White Tribes címmel az európaiaknak azokról a kiveszőben lévő csoportjairól, amelyekkel még találkozott Sri Lankán, Jamaicán, Haitin, Namíbiában és Guadalupén. Általában idős, magányos emberekről van szó, mert a fiatalok már elmentek, újak pedig nem jönnek Európából. Az utóbbi évtizedekben ugyanis Európa, a maga kultúrájával együtt, visszahúzódott azokról a területekről, amelyek hagyományosan a kínai, a hindu, az iszlám vagy az afrikai civilizációkhoz tartoznak. Azután, hogy politikai érdekei megszűntek, gazdasági érdekei csökkentek, képtelen volt megtalálni, s a mai napig nem találta meg azokat az új formákat, amelyek lehetővé tennék jelenlétét és e civilizációkkal való együttélését. Helye azonban nem maradt üresen, elfoglalták azt a virágzó, törekvő, rugalmas helyi kultúrák.

119