Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Fried István: A haldokló (halódó) európaiak

A második világháborúban a gottscheei nyelvsziget megszűnt létezni; lakói mainapság az egész világon szétszórva élnek. A nagy katasztrófa túlélőivel szemben kötelesség, hogy tovább ne tartsuk elzárva hagyatékukat, amely atyáik még élő öröksége. Áttelepítés, elűzés és szétforgácsolódás, az egykori nyelvsziget lakóinak sorsa véget vetett a töretlen szóbeli hagyományozódás folyamatának; jól látható, hogy a gottscheei nyelvjárás és a tájnyelvi népdalok éneklése immár történeti emlékké lesz.

(Gottscheer Volkslieder. Bd. I. Volksballaden. Hg. von Rolf Wilh. Brednich und Wolfgang Suppan. Mainz 1969.10.)

A kihalás szélén álló balti finn népek egyike a vót. (...) A negyvenes években Nyugat- Ingerxnanlandban, a Finn-öböl déli partvidékének vót falvaiban még mintegy ötszázan beszélték ezt a nyelvet. (...) A hajdani vót falvakban ma - nem hivatalos kimutatás szerint kb. 20, vót nyelvet beszélő öreg él. (...)

Időszámításunk második évezredének kezdetén még nagy számú, erős nép volt a lív, amely egy önálló közfinn törzsből származik. (...) A múlt század végén még majdnem háromezren éltek, de a két világháború között már csak másfél ezerre becsülték lélekszámúkat. A második világháború pusztításai után számuk már az 500-at sem érte el.

(Hajdú Péter: Finnugor népek és nyelvek. Budapest 1962. 315, 317.)

A büszke Szíon elesett,

Az Isten vám omladék;

A délceg oszlop- és tornácsor,

Hol tömjénfüst gomolyga másszor,

Most puszta rom, feldúlaték. (...)

„Haragod az oltárt megtöré,

Véráldozat minden papod,

Nem méltatál továbbra bennünk',

Hogy templomodra mi ügyeljünk;

Az oltár rom, néped halott."

(Az utolsó főpap. Franki után. Arany János)

63