Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Füzi László: Maszkok, terek...
pár ezer példányban kinyomtatott regény vagy tanulmány pedig már a helyét sem találja ebben a tengerben, s akinek szüksége van, lesz rá, vagy csak rátalált, letöltheti magának, azaz hozzáférhetővé teheti a maga számára - de mindaz, kultúra, műveltség, magatartás, és így tovább, ami a szöveg körül volt, vagy amiért a szöveg tulajdonképpen létezett, az végérvényesen a múlt részévé vált. Vigasz nélküli látomás ez... Mindazt, ami az elmúlt évtizedben új jelenségként a felszínre hozta magát, szeretjük az azt megelőző évtizedek történéseivel összevetni, pedig akkor járnánk el helyesen, ha az újabb, s meghatározó érvényű történéseket a huszadik század légköréből eredeztetnénk, s azt a bizonyos pár évtizedet tekintenénk kitérőnek, a másutt természetesebben lezajló folyamatokból való kilépésnek. Legföljebb azt kérdezhetnénk meg, ha azok az évtizedek lezajlottak, akkor miért zajlottak le, s ha megkísérelnénk a válaszadást, akkor valószínűleg a megkésett, s fölülről végigvinni akart modernizációhoz jutnánk el, amiből persze - a döbbenetes s meg nem bocsátható erőszakon túl - ismét csak újabb megkésettségek származtak. S ha még mindig szeretnénk kérdezni valamit, akkor azt is kérdezhetnénk, hogy mi volt, mi lehetett az ezerkilencszáznyolc- vankilenctől eltelt évek „feladata" nálunk, s a hozzánk hasonló utat járó országokban. A válaszok többsége nyilvánvalóan a „Nyugat utolérését" jelölné meg, a mostani éveket pedig a Nyugat mondjuk tizenkilencedik századi „alapozó" éveivel rokonítaná. Részben helyesnek is gondolnám ezt a feleletet, ám azonnal hozzátenném, hogy bármilyen hasonlóságok is mutatkoznak a felszínen, látnunk kellene, hogy ebben a térségben valami más történik, mint ami valamikor Nyugaton történt. A történések újra úgy történnek, hogy látjuk a kifejletüket is, ezért az így megjelenő tapasztalatoknak is be kellene épülniük a gondolkodásunkba. Azt sem árt tudnunk, Nyugaton sem történik már semmi úgy, ahogy száz esztendővel ezelőtt történt, s mi ezzel a Nyugattal vagyunk kapcsolatban, nem a száz esztendővel ezelőttivel. Közben, természetesen zajlott-zajlik a tőkefelhalmozás huszadik század végi-huszonegyedik század eleji kelet-európai változata is, a maga sok nagyszerű és számos kicsinyes megnyilvánulásával. .. S mégis: a kor kihívásaiban benne rejlő tartalmaknak bele kell épülniük a válaszokba, a kihívás pedig nem csupán a kapitalizmus „gründolását" rejti magában. Nem beszélve arról, hogy ahol - bárhol, ami kapcsolatban van az élettel - emberi tartalmak megjelennek, az már nem fölösleges, s nem egyszerű másolása valaminek, mert az értékét önmagában hordozza. Az értékekkel kapcsolatban pedig nehéz viszonyítani: a magam életének örömét vagy bánatát miképpen lehetne összevetni mások életének örömével és bánatával? Persze, lehetne és kellene jobban élni, ezt nyilván azok is így gondolják, akik nálunknál jobban élnek, de magát a viszonyítást nem tehetjük meg egyetlen értékmérővé, mert közben elfeledkeznénk azokról az értékekről, amelyek nekünk adattak meg. Az, hogy ezt a kérdéssort egyáltalán végig kell járni, önmagában is jelzi, hogy a ti- zenvalahány esztendővel ezelőtt a változások vizsgálatakor számos szempont érvényesítéséről lemondtunk. Elsőként az elmúlt évtizedek torzultságából következő fejleményeket említem. Visszanézve magam is mosolygok azon, ahogy elképzeltem a nagyobb társadalmi feszültségek nélküli életet. Ám ha ismerjük az elmúlt század feloldatlan társadalmi-nemzeti-politikai feszültségeit, kezdve mondjuk a Monarchia szét15
