Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Füzi László: Maszkok, terek...
rossal jelölve mindazt, ami nem szerepelt a kéziraton - akkor nyilvánvalóvá válhat, hogy egy, a mostani helyzetemtől különböző szerepbe szerettem volna beleélni magam. Szerettem volna átélni azt, ami ötven-száz vagy akár húsz esztendővel ezelőtt is a kézirattal történt, egészen addig, amíg a szöveg a nyomtatásig el nem jutott. Megjegyzem: a számítógéppel tulajdonképpen semmi bajom nincsen, néha szeretem, hiszen akkor is konok következetességgel ragaszkodik a saját előre kialakított rendjéhez, amikor képtelen vagyok következetesen gondolkodni, néha viszont, amikor éppen a következetes gondolkodáson szeretnék túllépni, mérhetetlenül meg tud bántani. Ezzel együtt eszköznek tartom, s ezért azt gondolom, hogy addig nincs is gond vele, amíg eszközként használjuk, a gond akkor kezdődik, amikor valami többet akarunk elérni vele. Például: a megszületendő írást a születés pillanatában szeretnénk készen látni - mintha korunk kapkodása, mindig mindent azonnal áruvá való formálása jelentkezne ebben a jelenségben is, hiszen a monitoron megjelenő kép már az első pillanatban a szöveg nyomtatott változatát mutatja meg, így aztán a gondolkodásunkban benne élő, a nyomtatott képhez kötődő sémák már a foganás pillanatában hatnak a formálódó szövegre... Toll helyett azonban én is a laptop után nyúltam, miközben - ahogy egyre gyakrabban teszem - az újonnan létrejövő szövegáradat természetéről tűnődtem. Igaz, ennek az új eszközökkel megteremtett szövegáradatnak meglehetősen régi előképei vannak. Milosevits Péter éppen kezembe került tanulmányában olvasom: „A bibliai szövegek fejezet- és versbeosztása lehetővé tette a belső hivatkozások lábjegyzetszerű jelölését. A célhely kikeresését segítik a fejlécben (az oldalak tetején) megjelenített könyvcímek és fejezetszámok, az O- és Újszövetség egy kötetben való nyomtatásának elterjedt gyakorlata pedig a hivatkozások teljes hálózatának elérhetőségét biztosítja. Hiperszöveg esetén elég lenne ceruza- vagy ujjheggyel hozzáérni a hivatkozáshoz, és máris... megrázna az áram. (Mert a hypertext csak elektronikus formában létezik.) Am a rázkódás közben álmélkodva néznénk a szénáink előtt lejátszódó áttűnést: az olvasott szövegre ráúszna a keresett könyv megfelelő oldala. A hiperszövegnek tehát a bibliai hivatkozáshálózat az egyik őse. A technikai szerepű segédelemek a szövegek közti kohézió erővonalait jelenítik meg." Ha az ősi minta teremtődik újjá a mai szöveghálóban, akkor miért hiányzik mégis a kézzel való írás? Alighanem leginkább azért, mert a számítógépnek nevezett tárgy, ez a végletesen racionálisan működő eszköz, miközben nemcsak a tudományos gondolkodásban, de a hétköznapi életben is egyre inkább nélkülözhetetlenné válik, mégiscsak magához ránt bennünket, s magához rántja a gondolkodásunkat is. Gondolkodásunk is végletesen racionalizálódik, s nyilvánvalóan emiatt nem vesszük észre, Kosztolányira utalva, hogy a Föld és a csillagok között élünk. Mi több, ennél még tovább is megyek, gondolkodásunk az élet számos alapkérdése helyett apró, jelentéktelen kérdésekre koncentrál. Czelnai Rudolfnak a világóceánról írott könyvében olvasom: „Az az érzésem, hogy régebben olyan alapvető természeti jelenségek, mint a tenger hullámzása, az árapály és a tengerrengés jobban érdekelték az embereket, mint manapság. Talán, mert akkor még nem vonta el a figyelmünket az El Nino, az éghajlatváltozás, vagy az, hogyan jelöli meg a territóriumát a tengeri farkas." A figyelmet azóta más is elvonja már... Évtizedekkel ezelőtt Babits írta, nevezetes, Az írástudók árulása című esszéjében: „Ahol a Kultúra értékmérőjét nem a Szellemiség adja, hanem az Eletesség princípiumai, a harcos Tett s az Ösztönök ereje és primitívsége: ott bizonyára nem logikus az író, ha csekély megbecsültetéséről panaszkodik. Ott a Kornak van S
