Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Fekete J. József: Dulce et utile (Radics Viktória: Danilo Kis. Pályarajz és breviárium)
Fekete J. József Dulce et utile Radies Viktória: Danilo Kis. Pályarajz és breviárium Az „utolsó jugoszláv íróról", Danilo Kisről, vagyis Kis Dánielről, a világpolgárról és világirodalmi jelentőségű szerzőről már nem egy szerb nyelvű monográfia és monografikus jellegű kiadvány jelent meg, ám egy igazán olyan nem született, amely a szerzőt a délszláv nacionalizmusokon és az irodalomelméleti iskolákon felülemelkedő, alkotói genezisében azt meghaladó gondolkodóként, a betű kóbor lovagjaként, az esztétika elkötelezett bárójaként és az etika megingathatatlan oszlopaként emelné műve mellé. Mo- nográfusai mintha csupán ki szerették volna vesézni életművét (vagy ennél többre nem futotta kanonizáló kedvükből): volt aki puszta formalistaként mutatta be azáltal, hogy műveiből csak a technikát, a módszert emelte ki, mintha ki lehetne tépni egy élő szervezet teljes érrendszerét, másfelől pedig olyan szándékkal nyúltak alkotásaihoz, hogy a csontvázát szakítsák ki belőle, vagyis ilyen vagy olyan módon átmeséljék a narratív szövegeket, és ennek alapján egy, a zsidó bánatot és szláv kesergést textusba és szubtextusokba foglaló alkotóként értelmezték. Ezekkel szemben Radics Viktória a kozmopolita Danilo Kist állította monográfiájának középpontjába, és művét világirodalmi rangú alkotásokként tárgyalja, ezáltal megtalálva a szerző megközelítéséhez, az életrajz, valamint az életmű hiteles tárgyalásához vezető, általa kitűnően járható utat. A megismerésnek ezt az ösvényét, mondhatni, magányosan járta be a szerző: nem sok hasznára voltak se a szerb nyelven megjelent szakmunkák, se Kisnek a magyarra fordított könyvei. Az előbbieket inkább dokumentálásra használta, ha már igen, akkor a francia szakcikkekből merített, a könyvében szereplő Kis-idézeteket pedig, a verseket kivéve, de a maga korábbi fordításait sem kímélve, újrafordította. Nemcsak szellemiségében friss és élvezetes ez a monográfia, hanem módszerében is kutakodó, kételkedő, a megismerés teljességére törekvő. Hogyan gondolkodott Danilo Kis, miként működött benne az örökkön előrevivő kétely, miként változott és mire jutott íróként? Mit tett az életével? Miként alakult formaművészete, a saját szövegeivel szembeni szigora? Miként sikerült poliritmikus-szimbiotikus viszonyban éltetni gondolkodásában az etikát és a poétikát? Miként vált a múlt század utolsó nagy - és világirodalmi jelentőségű - összegzőjévé, akinek műveit olvasva „nemcsak az irodalmi kultúráról gondolkodunk el, hanem az egész összekuszálódott lényünkről, a kikezdett ethoszunkról és a veszendő mítoszainkról, a gyatra emlékezetünkről, a kulturális amnéziáról, a történelemről, amit továbbra is szívósan hamisítunk, a személyes és a ránk tukmált tradíciókról, a nyelvünkről. Arról, hogy miért, minek is írunk-olvasunk, hogyan őrizhetjük meg a becsületünket..." Ezekre, és még további kérdésekre keresi a megadható válaszokat Radics Viktória monográfiájában, mindenek előtt szem előtt tartva Kis összegző, egybefogó jellegét, ami életművében együtt tartja az irodalmi, világszemléleti, metafizikai, poétikai, egzisztenciális és etikai problémák kérdéseit és lehetséges válaszait. A szerző szemlélete a (koestleri) „jógi" és „komiszár" emberi magatartása, a homo poeticus és a homo politicus létformája között keresi a Kis-hősök, és ezzel egyetemben magának Kisnek a pozícióját, eleve megkülönböztetve egymástól az esztétikai-poétikai és politikai-ideológia létmo- dellt. A magyar zsidó apától és montenegrói anyától származó, szerb pravoszláv egyházi szertartás szerint keresztelt Kis élete traumatikus epizódok sorozatából állott, gyermekkorában többször is nyelvet és hazát cserélt, apját származása az auschwitzi tömegsüllyesztőbe sodorta, anyját korán elvitte a gerincrák, ő maga pedig megtestesítőjévé vált a freudi Unheimlichkeit-szindrómának: hazátlan jöttmentnek számított mindenütt, s noha „utolsó jugoszláv íróként" a szerbhorvát nyelv mesterének tekinthető, a kozmopolitiz- musával szembehelyezkedők - zsidó-magyar származását előráncigálva1 - anyanyelvi kompetenciáját is megkérdőjelezték; árvasága és hontalansága ennélfogva földolgozandó másság-tapasztalattá terebélyesedett. A kozmopolitizmus bélyegének a szocialista országokban dívó sajátos értelmezése nemzetelleneset és rendszerelleneset is jelentette egyszerre, így Danilo Kis paradox élethelyzetbe keveredett: jugoszláv 207
