Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (II. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)
szernek tartotta, amelynek segítségével a legborzalmasabb szenvedések közepette némi lelki egyensúlyra próbált szert tenni.) A szerző a legnagyobb hangsúlyt az emberi tanúságtétel bizonytalanságára és ingatagságára helyezi - nyugtalanító kérdés ez a történész számára, hiszen azoknak a bizonyítékoknak a jelentős részét, amelyeknek segítségével megpróbálja a múltat feltárni és az igazságot megállapítani, éppen a résztvevők vagy a szemtanúk vallomásai teszik ki. Először is - egy óriási freskóból, amely bizonyos embercsoport sorsát meghatározó eseményekből, gesztusokból és szavakból áll össze, az egyén csupán piciny, érzékei és figyelme által behatárolt darabkát lát. Másodszor - az emlékezet csalóka, és hamar tévedhet. Ha valaki akár a legszerényebb résztvevője volt is egy akciónak, jól tudja, hogy gyakran már néhány óra elteltével lehetetlen pontosan leírni még egy nagyon fontos epizódot is. Ezért aztán a múlt ismerete változó: folytonos átalakulásnak van kitéve, folyton tökéletesedik. Végül harmadszor, s talán ez a legfontosabb - kétféle dolog csökkenti elsősorban még a legtehetségesebb ember agyában rögzült képek megbízhatóságát is. Az egyik a megfigyelő fizikai és érzelmi állapota az adott pillanatban. A másik a figyelem intenzitása: kevés kivétellel csak azt látjuk és halljuk jól, ami fontos a számunkra. A történelem tele van rejtélyekkel, titkokkal - állítja Bloch. Sok benne a fehér folt, gyakran a legfontosabb helyeken: „1848. február 25-én a Külügyminisztérium épülete előtti első lövés zavargásokhoz vezetett, amelyek aztán forradalomba mentek át. Vajon az a lövés a katonaságtól vagy a tömegből jött-e? Teljes bizonyossággal ezt már sohasem fogjuk megtudni". Pedig ez a lövés Európa és a világ történetének egyik legnagyobb eseményét indította el - ez volt a jel, hogy kezdetét vette a Népek Tavasza! Bloch barátja, Luden Febvre pedig még hozzáfűzte: „Soha nincsenek kétséget kizáró meggyőződéseink, ha történelmi tényekről van szó.. .A történész nem az az ember, aki tud, hanem az, aki keres". Az esemény-történelem, vagyis az, amelyik a média mindennapi táplálékát jelenti, egyre gyorsabb tempóban zajlik, s ez elmélyíti a szakadékot közte és a jóval lassabban fejlődő, hosszú távú, mélyebb, strukturális történelem között. Az első, a szabad szemmel is látható, szinte tapintható történelem összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben vonzza figyelmünket, mint a másik, rejtett, sokkal nehezebben megfigyelhető áramlat. Pedig ez utóbbi megismerése és megértése nélkül képtelenség felfogni azokat az eseményeket, amelyekből a látható, „érinthető" történelem áll össze. Leon Wieseltier arról ír Knddish című könyvében, hogy mennyire különbözik egymástól a természet története és az emberi történelem. „Olvastam geológusok vitáját a természetben lezajlott tömeges katasztrófák jelenségéről. Megtudtam, hogy a földi élet története, ahogyan az a sziklákból kiolvasható, számos globális katasztrófát tart számon. Csakhogy, amint azt a vita egyik résztvevője állítja, a katasztrófák lefolyásának kutatásai azt bizonyítják, hogy ezek a folyamatok egytől tíz millió évig vagy még tovább is tartottak. Ez a lassú lefolyás szemben áll azzal a radikális gyorsasággal, amely az ember által szervezett emberiség ellenes katasztrófákat jellemzi. Az ember 77
