Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Vörös István: A megtalált napernyő (vers)

Leszállt az est, az éjszaka, a holddal oroszlánok gurigáztak, a nagymama nem ment haza, és lett csütörtök, lett vasárnap.

Hát mondd, nem érzed-e, hogy várnak? A sziklaszirt felé tart két kutya, nyomukban rendőrök bizonytalan hada, de csak egy-két kólafoltot találnak.

Am a lélegzetük is elakad, mert megpillantják a mélybe képzelt tavat.

Nem is tó ez, szól az eg}/ik rendőr, ott eg}/ tartályhajó közelít.

Lent nincs semmi, innen látszik fentről. Hisz hallom a bálnák sóhajtásait.

Az egyik kutya felmordul, vicsorít, a látvány pohárként feldől, de mire elegük lenne ebből, a képzelt víz mindent elborít.

A napernyőt sodorja az ár, aki keres, mindent megtalál.

Két tévés filmezi most a helyet, egy zacskóból krumplit majszolnak. Jeleket találnak nyomok helyett.

Mikor megyünk innen? Majd holnap.

Föléjük árnyék érkezett, minden létezik, amit csak gondolnak, így dolgoznak a szeretetotthonnak, az ingyen munka nagyobb élvezet. Öröm kering az elmúlásban, semmi vagyok, de mindent láttam.