Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Szepesi Attila: Szentivánéj (vers)
Szepesi Attila Szentivánéj (Tünkét; Tibornak, Pécsre) Cseréptetőkre csordul az alkonyat a hegytetőről. Görbe sikátoron a főtérre árnyak tolongnak, tornyok alatt hol a máglyatűz ég. Tömeg tülekszik: nyalka huszár, lotyó, gyepmester, hordár, kerge pojáca és püspök, bíró, énekeskódis. Pattog a szikra a félhomályban. Flaszteron csetlik-botlik az álcanép, elevenülnek régi lidércek - a nyekergő igric és a lándzsás hadfi, török basa, rusnya sintér. A csellengők közt ott lapul Orpheusz, rangrejtve ődöng, tán kapatos kicsit. Mellette lépdel Utnapistim, Csorba, Takáts meg a piktor M. F. Sziporka szálldos. Ugrik a tűzön át a szentiváni nép. Ni, hogyan szökell gyászhuszárral a szende szűz és féleszű pékkel a kajla mágus!... Törött tükörben látom az Öttorony alatt tolongok méla hadát - csupa buffogó csizma, tarka köntös, sárga kalap, szemüveg, paraplé. Majd hőköl a tánc, lassul a forgatag. Sötétbe hull a város. A háztetők s tornyok felett bőregér rója körre körét a köd-ülte égre. 11
