Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Tandori Dezső: Weöres Sándor 90 éve
Nekem voltak fontos dolgaim, tehát olyan vagyok, mint a Weöres-féle banánli- get-földbe ültetett almafa, melyet cseresznyével és kukun-madarak kedvencével, dél-amerikai kalabár-bogyóval is beoltottak? Épp Weöresnél, az említett M.-mel tett (számomra) első látogatás során voltam oly pofátlan, hogy a Ház Urával), a felülmúlhatatlannal, a banán-alma-cseresznye-kalabár-együttesek állítólagos favorizálójával vitába szálltam (ó, nyers fiatalság! hitek táptalaja), mondván, Pilinszky és a hegyes szög az igazi. Mire ő... ld. fentebb. Imádta a cicáját; visszakaptam tőle a hajdanit, mikor két látogatásunk közül az egyiken se élőnek, se holtnak nem látszott, mert a kandúr (?) elmaradt valahol. Harmadszor jeles mód voltam fenn Károly Árnynál a hegyen, akkor halt meg W. S. Bort vittem magammal, a lépcső végfordulóján letettem és ballonkabátommal burkoltam, majd míg Károly Amy kondoleálásokat fogadott, ki-kimentem, meg-meghúztam. A városba visszajövet egy templomfali koldusnak ajándékoztam a maradék fél litert. Eszembe jutott az életet derűs koldusléthez hasonlító Weöres-vers. Minden hasonlat volt-e nála? Goethei ebben az értelemben azért ő csak-csak volt? Másképp nem. Hatalmak kegyence soha. Azt meg tudta vetni, azt mellőzni tudta. (Károlyi Amy is mellette állt, ahol vakbátorságokba csapott volna át az Örök Poéta. Mások is óvatosak voltak a maguk módján.) Kis pengevillairtásunk sok mindent elárul: magam Apollinaire-t tartottam a nagyság egyik elemi csúcsának, jóllehet magyarra fordított szövegek nem rangsorolhatóak, ő, hogy a magasabb rang következzék fő „műsorként", inkább Reverdyt. Nagyobb költők, külön- pályás költők, kisebb költők, jó amatőrök: megannyi különböző vélemény, s mind lehet igaz. Kinek-kinek az kell a poézis végtelenféle világából, ami éppen. Vagy ami nagyon maradandóan. Mire kell a költészet? Jaj, ez nagy kérdés, fiacskám, amit maga itt föltesz, hallom tanárnőm szavát. Föltételezés eleve, hogy kell. Weöres még piaci holminak is elemi erejű. A gyerekversek, a jeles-nevezetes színdarab, és szerintem minden két évben ki lehetne adni egy válogatott kötetet verseiből, pusztán a tanulóifjúság épülésére. Hanem hogy mire jó Weöres költészete? Szinte mindenre. Csak épp úgy valahogy, hogy mikor elmélyedtünk egyik zsánerében, hagyjuk is annyiban a dolgot. Legközelebb másik zsánerrel kezdjük. Műfordítónak (versben) a legnagyobb volt Arany (Hamlet) mellett. Ami Weöresnek volt való, ott nem volt mellette versenytárs. Hanem, mondom, a költészet semennyiben sem verseny, s ezért nem tudom megmondani Weöres Sándor verses életművéről sem, miféle helyet foglal el a magyar huszadik században. A tünemény helyét. A nagyon kézzelfogható illanásét. De egyik madárfaj sem volt ő. Egyik fa sem. Egyik fűszál sem. Lelkünk nagyobbságát kérte munkásságának igazi értéséhez, ez nekünk nem okozott erőfeszítést. Csak... valahogy sosem tudtunk vele igazán kettesben maradni. Ez az, amit az ő 90 éve után ma épp mondani tudok. Holott hány versén sírtam is még, akár. S mégis. Az olyané aztán a veszteség, amilyen én vagyok. Századunk talán legnagyobb művész-tökéletességét ily röviden... Talán legnagyobb áttűnő-művészét csak idézetek nélkül. Viszont annyit írtam róla már eddig! S oly kételyeim sem támadtak vele szemben, mint Kosztolányi épp utolsó nagy verseinek dolgában. Vagy annyira végső abszolútumnak sem érzem, mint a - folytoni nyúzásra azért nem jó - J. A.9
