Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Dobozi Eszter: „…a világ is megvonja magát tőled”

hasonlító mondatokban, a hasonlítotthoz legtöbbször az álom a hasonló. Az „olyan, mint" szerkezetekben és a „mintha" kezdetű mondatokban rendre az álom tűnik föl. Gyakran a való élet történéseit is csupán mint álmot érzékeli. Álomszerű, ahogyan átéli üldöztetését, meg- becstelenítését, apjához fűződő bűnös viszonyát, bűnrészesként részvételét Lang Mátyás el- hantolásában. Az egész élet nem több számára káprázatnál, elnyújtott kábulatszerű állapotnál. Álom a szülés, álom a keresztelő, álom a kisgyermek temetése. Álommá válik a legszörnyűbb kín. A testi is, a lelki is. A város pusztulása. A tűzvészek. A fosztogató lovasok vágtája.

Az álom tehát egyszerre jelenti a megismerésnek nagyon sajátos, az ébrenlétitől, a racionálistól eltérő változatát. A tudattalan világ vagy a tudatelőttes gondolatok üzeneteit. Olyan gondolattartalmak ezek, amelyeket nem a gondolkodó bal agyféltekénkkel gondolunk, hanem a jobbal. S megjelenési formái: az álmok, fantáziaképek, primer képek, jelképek, szimbólumok. E tudattartalmak az analógiás gondolkodás, valamint a szubjektív, érzelmi logika időtlenségbe oldódó képződményei. Amit Rakovszky Zsuzsa regényhősének belső kalandját végigkövetve megismerhetünk, nem más, mint amiről Bagdy Emőke beszél álomszimbolikáról, álomelemzésről szóló tanulmányában: „Az ember mint érző, értő, gondolkodó lény nem csupán elvont fogalmi szinten gondolkodik. Közvetlenül megélhető testi-lelki (belső) érzeteinknek van egy szemléletes, érzékletes, ún. szimbolikus (jobb agyféltekés) gondolkodásban megvalósuló - közbülső - érzelmi tudatrendszere is... az idegrendszer ősibb (agytörzsi, talamikus, limbikus rendszeri) működéseihez rendelt érzet-, érzelem- és indulatvilágunk névtelen kifejezési iránya a jobb agyféltekén át (ez a szimbolikus képtudati, álomtudati gondolkodás szerve) a képi kifejezés felé vezet." (Álmaink jelentése nyomában. In: „Jelbeszéd az életünk" 2. Osiris, 2002. 231-232. old.)

A Jung-féle archetipikus szimbólumok felbukkanására is találunk példát Orsolya mélytudati tevékenységében. Többször szerepet játszik álmaiban, káprázataiban, öntudatvesztéses állapotaiban a lépcső, a lajtorja. Akár úgy, mint a külső valóság képe, akár úgy, mint a mély én felé mutató jelkép. „Esténként, amikor éberen feküdtem a sötétségben, még soká azután is, hogy elhangzott a toronyőr éjfélt jelző kürtszava, s fülem és szemem a külvilág ingereitől megfosztva munka nélkül maradt, gyakorta megpróbálkoztam vele, hogy befelé füleljek tulajdon telkembe, mintha csukott szemem mögött valami lépcső vezetne lefelé, a kintinél is sűrűbb sötétségbe, s azt remélném, ha elég türelmesen várakozom, e lépcső tekcrvényein a mélységből lassanként elindul fölfelé valami lény, ember vagy démon, amelynek ábrázatában ráismerek a magaméra, sokkal inkább, mint abba, amelyet a falon függő kis kerek tükör mutat nekem napközben, s amelyet hasztalan igyekszem belső érzéseimmel valahogyan összekapcsolni."

Az álom ugyanakkor a nem valódinak a szinonimájaként is értelmezhető Rakovszky könyvében. Jelzi az önazonosság hiányát. A világ idegenségét. A világtól való elidegenedett- séget. „.. .a világ is megvonja magát tőled, s örökösen efféle cél és értelem nélküli foltokká és rajzolatokká készül szemed előtt széjjelesni, s a világ dolgai, mintha csak isten belefáradt volna akaratával megtartani őket a létezésben, vékonyulni és haloványulni kezdenek körülötted mígnem már-már színtelenné s áttetszővé válnak, mint a nappal gyújtott gyertya lángja, s félő, hogy mindjárt egészen ellobbannak, s ami a helyükön marad csak káprázat, lidérc, egykor volt valóságos mivoltuk csalárd képmása, délibáb..." A magyar irodalomból már ismerős lehet az élettől és világtól való idegenségnek, a világgal ennyire nem egylényegűségnek a női megtestesülése Németh László Kárász Nellije által. Kárász Nelli azonban az Iszony befejezésében a beteg gyerekek ápolásával, kislánya nevelésével hozzászelídül a világhoz. Míg a visszaemlékező Ursula Lehmann-nak az Odenburgból való távozása utáni évtizedekről feltűnően kevés mondanivalója van. Orsolyáról annyit tudunk meg csupán, hogy házasságából származó fiairól hírei sincsenek. Fájdalommal vegyes értetlenséggel jegyzi meg, hogy elszegődtek a magyarok táborába. Szállásadónője utálkozá- sától s az utcabeli gyerekek csúfondáros megjegyzéseitől kísérve érkezik az erdőről, ahol rendszerint füveket gyűjt. S ugyanazzal az idegenséggel tekint végül már önmagára is, amellyel felnövekedő leányként elénk lépett. „Hanyatt fekszem az ágyon vékony takaróm alatt, s

108