Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Balassa M. Iván: Sztrinkó István és az Alföld népi építészeti kutatása
megyei múzeumi szervezet egy időben rendszeresen tartott éves, a múzeumok tevékenységét számbavevő tudományos üléseket, ezeken gyakran szerepelt népi építészeti témájú előadással, kutatási beszámolóval. „A Duna-Tisza köze népi kultúrájával, a népi kultúra elemeinek változásaival számos tanulmány foglalkozott, ám ugyanezt a népi építészetről nem mondhatjuk el. Nemcsak összefoglaló művekben, de résztanulmányokban sem bővelkedik ez a téma..." - olvashatjuk a Népi építészet a Duna-Tisza közén kötet bevezetőjében. Valóban hiánypótló a munka, mely szép, tiszta, logikus felépítésével, adatgazdagságával jelentős hozzájárulás volt a magyar népi építészeti kutatásokhoz. Olyan „kézügyben kell lenni" munka, amelyet kitűnő történeti adatokért éppen olyan gyakran lapozunk fel, mint jó munkaleírásokért és a visszafogott, a korábban már megismert tartózkodó következtetésekért. Még nem esett eddig szó a Sztrinkó István népi építészeti munkásságát általában jellemző részletes munkaleírásokról. Sokan megelégednek azzal, hogy megemlítik, a háznak vagy épületnek milyen fala van, mivel fedték, stb., de ezek készítéséről már hallgatnak. Nála a részletező és nagyon plasztikus leírásoknak köszönhetően akár neki is állhatnánk a kétféle gömölyefal készítésének vagy a kemence felrakásának. Ez az erény a könyvből sem hiányzik. Szó esett már a nagy történeti távlatoktól való tartózkodásáról, könyvében is csak a biztos talajról indul, a példás tömörséggel összefoglalt 18-19. századi történeti és migrációs folyamatoktól. Nagy hangsúllyal foglalkozik a népi építészetet alakító tényezőkkel, a természeti, gazdasági környezettel, a „külső befolyásolás"-sal, az országos és helyi szabályozással. A földbe mélyített épületekkel kapcsolatban ismét egy személyes élmény idéződik fel. Mint írja „A Duna-Tisza közi putriházakkal kapcsolatban feltűnő, hogy a Nagykunságból és a Tiszántúlról ismert formával, a hosszanti falon kialakított gádoros bejáratú alakkal nem találkozunk. Ennek oka mindenekelőtt ideiglenes voltukban keresendő, hiszen a kunadacsi ház is ilyen szándékkal épült annak ellenére, hogy napjainkig használják". Ezt a véleményét vitattuk meg éppen a nevezetes - akkor már éppen lakatlan - kunadacsi putri előtt, és próbáltam rávenni, hogy szélesebb körű kutatásokat is végezzen, hiszen lehet, hogy nemcsak az ideiglenesség, hanem más is közrejátszik abban, hogy ezek az építmények úgynevezett rövidoldali-bejáratúak. Itt kell megemlíteni népi építészeti kutatásainak még egy jellegzetes vonását. Talán ez is illancsi eredetű? Nem is olyan régen, valahol az I. világháborúnál húztuk meg a hagyományos népi építészet határát, az ezt követő eseményekre nem sok figyelmet fordítottunk. Az elsők között volt, aki mindig kitért a két világháború közötti fejleményekre, könyvében ennek külön fejezetet is szentelt, bemutatva a tüzelőszerkezetek változásait vagy a tornác szélesebb körű elterjedését stb. Hirtelen és korán távozott Sztrinkó István közülünk, rengeteg mindent „elvitt" magával, ha csak a személyes kapcsolatunk során felmerültekre gondolok, a szalkszent- mártoni kályhákat, a középpadkákat vagy a putrikat, melyek most már másra várnak, de remélem, az a más nemcsak ezeket a témákat folytatja, hanem azt a szerény és visszafogott kutatói mentalitást is, amelyet képviselt, és amit, mint az idősebb, mindig is tiszteltem benne. 88
