Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - „Keresni foglak” (Dr. Kőhegyi Mihály levelei Gergely Ferenchez. Közreadja: Gergely Ferenc)

Gépirat, saját kezű szignóval. 1 Az általam vezetett budai Arany János Középiskolai Fiúkollégiumot 1980-ra felszámolták. Egziszten­ciális bizonytalanságom súlyos betegségbe torkollott. 2 Ormos Mária: Padovától Trianonig (1918-1920) c. munkájában a „háromszögről" írt kötetünket is hasznosította. Megjelent a Kossuth Kiadónál 1983-ban. 20. Kedves Feri! Második hónapja olvasom a monográfia írásait s ettől kicsit lököttebb vagyok az átlag­nál, sőt most voltam a kórházban, ahol a vércukromat nézték meg és magasnak találták.Már a történeti fejezeteket olvasom, jórészt újra. Néhány héten belül befejezem és akkor már többet tudok mondani. Sajnálom, hogy nem tudtunk összehozni valamit a svábokról. Megértem viszont a ma­gad dolgát is. A cserkészeket nem fogja vállalni a megyei múzeum, hiszen nem a mi anya­gunk, bármennyire jó is. Gábor1 szerzőtársad közben nem adta át az összes fejezetet nekem, aztán valamennyi lektorit, aztán valamennyi fejezetet átadott, de még hiányzanak lektori vélemények. Közte az övéről írott is. Én kértem, hogy a szerkbizt /sic!/ hívják össze, ahol elmondom, máskép­pen látom az egészet. ígérték dec. 13-ra (ez tetszett nekem, mert Luca nap), de aztán elma­radt. Talán januárban sikerül. Én viszont kiszállok a szerkesztésből, ha nem sikerül elvi kérdésekben megállapodni. Richno is vissza akarja kérni a fejezetét. Sokszor üdvözöl: Misi Baja, 1983. december 20. Gépirat, saját kezű szignóval. 1 Faludi Gábor, a helyi munkásmozgalom történetének kutatója. 21. Kedves Ferikém! Már régebben akartam írni, de most voltam Szegeden és megnéztem a cserkész kiállí­tást,1 hát mindjárt írok. Nagyon szépen összehoztad. Jó lenne, ha a könyv is megjelenne, ha már annyit szenvedtél vele.2 Nagy meglepetésemre még a kanadai A Szív is írt róla. Miután nem tudom, hogy ez jár- e Neked, elküldöm. Tartsd meg, ha kell. Nekem meg apósod3 címe kellene. Ütjük-vágjuk a világot, meg sztrájkolunk, ha igaz. Az azonban igaz, hogy gyalázatosán fizetnek bennünket. Ég áldjon: Misi Baja, 1988. október 13. Gépirat, saját kezű szignóval. 1 Az ón. „Fekete Ház"-ban megrendezett kiállításhoz és tudományos üléshez én csak szakismerete­met és kiállítási anyagokat adtam. A nagyhatású rendezvényt a múzeum munkatársai, főként Marosvári Attila szervezte.Ekkor már vetekedtek kéziratomért a kiadók, de az már nyomdában volt a Göncöl Kiadó jóvoltából. 2 A kézirat megjelentetésének történetéről, amelyben polgári per is szerepelt, külön dolgozatot lehet­ne írni. Az 1980-ban lezárt kézirat megjelenését még 1988-ban is meg akarták akadályozni a hivatalos szervek és személyek. 3 Cseres Tibor íróét, aki 1986-tól 1989-ig az írószövetség elnöke volt. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom