Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Kolozsi Orsolya: Minden lehetséges (Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd)
A két főszereplő között zajló dialógusok sem mondanak ellent ennek az értelmezésnek, hiszen ezek legtöbbször kihagyásos, az olvasó számára meglehetősen homályos párbeszédek, melyek ezzel együtt, vagy épp ebből adódóan meglehetősen redukáltnak, szikárnak tűnnek: „(...) Most képzeld el, fiam, álló nap azon golyóznál, ki, mit gondol rólad. Nem szoktam. Még szép. Szép a fenét. Csak ez van. Az se szép, hogy ott a ház a rakomány bútorral. Csak ott van. Szerezned kellene egy nőt, fiam. Teniszpartnert még csak-csak. De egy nőt? Te teniszezel? Dehogy. Ja, bocs fiam. Nem úgy értem. Tudom. Nem akartam feleséget mondani. Mindegy. Mindegy, mit mondasz. Azért mégse. Csak várok és várok.(...)"n A fent vázolt jellemzők Doktor Touswoos és Kremkus egymáshoz való viszonyából adódnak. A köztük lévő, rendkívül szoros kapcsolat, és gondolkodási struktúráik, világnézetük hasonlósága teszi lehetővé, hogy szójátékok, utalások, csak a kettejük számára egyértelmű célzások uralkodjanak párbeszédeikben.(Érdekes megfigyelni, hogyan ellensúlyozza ezt az utalásos, tömör szerkesztésmódot az átélt beszédek, a belső monológok végeláthatatlan hosszú mondatokra építő struktúrája.). Mivel az olvasó nem részese a két szereplő kapcsolatának, gyakran érezheti magát kívülállónak, tanácstalannak az értelmezést illetően. Ráadásul az elemzett szövegben egy omnipotens elbeszélő sem siet segítségére, hogy mindent tudásával segítséget nyújtson az értelemadáshoz, a szöveg viszonyaiban való eligazodáshoz. Azt, hogy a látszólagos olvashatóság, egyértelműség mellett hogyan sorakoznak fel az elbizonytala- nító tényezők, azt a regény cselekményvezetése is jól illusztrálja. A regény bizonyos eseményei erőteljesen azt sugallják, hogy nem csupán mellékszálak vagy „vakvágányok", hanem szerves részei a történetnek, és rendkívül fontos szerepük van a végkimenetelt illetően, vagy az összefüggések sorában. Ilyen például a „szerelmi szál", az ehhez tartozó szereplővel, a fehérneműüzlet eladólányával, akibe Kremkus lassanként beleszeret, és akiről joggal feltételezhetjük, hogy Doktor Touswoos nevelt lánya. A szöveg azonban semmilyen egyértelmű bizonyítékot nem szolgáltat azonban arra, hogy a két lány egy és ugyanazon személy. Ez a működés rendkívül jellemző A két kézzel búcsúzik a leopárd technikájára. Nem pusztán arról van szó, hogy lehetetlenné teszi az események összeillesztését, valamiféle logikai alapon való egységbe szervezését, hanem épp maga kínálja fel látványosan az összefüggés lehetőségét, de végül sohasem biztosít róla, hogy ezzel kapcsolatos feltételezéseink valóban megalapozottak. Ha valaki összefüggéseket, kapcsolódásokat szeretne látni, megvan rá a lehetősége, ám ezek a kapcsolatok, és az ebből felépülő rendszer nem biztonságos tájékozódási pont. Éppen ez a sajátosság teszi a szöveget a legkülönbözőbb befogadói stratégiák által is működtethetővé. Emiatt mondhatjuk azt, hogy ez egy „olvasható" regény, de éppen ezért állíthatjuk azt is, hogy erőfeszítéseket követel az olvasótól, és nem adja meg magát a passzívabb, referenciális olvasási stratégiáknak. A felsoroltakon kívül természetesen még rengeteg metafora, szimbólum, illetve utalás erősíti ezt az olvasatot. A motívumként gyakran visszatérő, hömpölygő, minden állandót elsodró folyó, a különböző beékelt történetek eseményei, a munkáról, a tollpróbáról, a dominójátékról, az öregségről szóló monológok, a szövegben már-már monoton ismétlődő kétely, kételkedés kulcsszavak mind a kétkedés, a kételkedés érvényességét hangsúlyozzák, a megállapodás, az állásfoglalás lehetetlenségét. Azonban ez sem bizonyos, még az ellenkezője is igaz lehet: „El akartad érni azt a pontot, hogy téged már ne érjen meglepetés? Hogy gondoltad? Hova akartál kilyukadni? Ide? És akkor hogyan tovább? Ki akartál egyáltalán lyukadni? Megérkezhetsz-e valaha?"13 A szöveg lehetetlenné teszi a határozott állásfoglalást, folyamatosan játszik, távol tartja magát a nézetektől, kimond és visszavon, állandóan relativizál, meglehetősen nehéz bármi egyértelműt számon kérni rajta. De talán éppen ez az állandó relativizálás erősíti meg a fenti állításokat, melyek értelmében akár a szöveg szerkezetére vonatkoztatva, akár tágabban értve: bármikor bármi megtörténhet. Ez a gondolat, illetve problémakör önmagában természetesen nem radikális újdonság. A kortárs irodalomban és irodalomtudományban is rendkívül népszerű téma az elbizonytalanodás kérdése, 122
