Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 3. szám - Németh István: Levél-féle a Sárról meg a Kékről
tőség levelét megkaptam s töprengeni kezdtem a célján és értelmén, felmerült bennem a kérdés, talán most először, hogy mint firkász és néhány könyv szerzője, az úgynevezett „muszáj" leveleken kívül írtam-e valakinek „belső indíttatásból" fakadó levelet? Folytat- tam-e mondjuk az írótársakkal tartós levelezést, úgy, ahogy ez szokásban volt nemcsak a tizenkilencedik és a régebbi századokban, de még tegnapelőtt is? Épp a napokban került a kezembe egykori földim, Molter Károlynak, a verbászi (verbáci!) svábból jött magyar, Ti- bold Marci levelezésének két vaskos kötete. S ezt a kettőt a tervek szerint követik a többiek. Levelezése több mint ötezer darabból áll, ha ezeken kívül semmi mást nem írt volna, akkor is hatalmas életművet hagyott volna hátra. Bizony én ebben a műfajban szinte egy tollvonásnyit se hagyok a végtelenül hálás utókorra, amely utókort valószínűleg már a könyveimbe zárt szorongásaim sem érdeklik. Ez volna a legkisebb baj; a végzetes akkor áll be, ha már az Üstökösök, az Állócsillagok fénye is halványulni kezd Odafent a Lentiek szemében... Talán túl messzire kalandoztam Anonymusom, bizonyára nem olyan fekete az ördög, amilyennek látszik; Te még, Örökéletű, megérheted, hogy az emberiség s közöttük a firkászok, újra rákapnak a levelezésre, mert ezt nem csupán a Zágonban élő, képzeletbeli édes nénénk igényli, hanem mi, kései Mikes Kelemenek is, akik bárhol bámulunk ki a szobánk ablakán, egy kicsit mindenütt bujdosásban vagyunk, olykor bizony a saját szülőföldünkön is, s mégis lankadatlan vágyunk, hogy szeretnénk magunkat megmutatni. Kinek? Talán épp egy szűkölő, nyüszítő kisgyereknek, aki egy lelketlen, rideg, szürke házfal tövében kuporog, egy kis árvának, vagy olyannak, akiknek ugyan élnek a szülei s mégis árva? Vagy magának a Teremtőnek, az ég és föld urának, hogy még itt vagyunk s az utolsó szó jogán mondani szeretnénk valamit? De vajon ebben a mesterségesen fölerősített, dobhártyaszaggató lármában ki hallja meg a bujdosásra vagy a száműzetésre ítélt mai Kelemeneket? Az itt eldadogottakból talán magad is kiszűröd, kedves Anonymusom, ami bennem és körülöttem időnként lezajlik. De mert ismersz, s így nagyon jól tudod, hogy nem csak ebből áll az életem. Isten őrizzen, hogy csak ebből álljon. Olykor meghallgatok vagy elolvasok egy-egy régi verset. És Pirkadatkor, ahogy a szememet fölnyitom, már ott kering a szomszéd ház felett az a galambraj, amely számomra is meglengeti, ha nem is azon a Krisztinavárosi templomfalon túli, de ezen a szintén sárga tűzfal mögötti, fölötti kéket. A sárga templomfal s a szintén sárga tűzfal helyett majdnem sarat írtam. Öregszem, kedves Anonymusom. Egyre gyakrabban nemcsak a lépést, írás közben nemcsak a betűt, a szót is el-elvétem. Ezért engedd meg, hogy gyorsan befejezzem azt, amit oly nehezen kezdtem el; hogy eme kora reggeli szép galamb-keringővei zárjam soraimat az itt összehordottak ellenére azzal a hittel és reménnyel, miszerint a Sár sohasem csapódhat olyan magasra, hogy eltakarja a Kéket. Ölel a Te mindhalálig hű (dél)vidéki Névtelened Kelt valahol, valamikor egy kopott íróasztal felett. 54
