Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Király László: Kikezdések; Domáldi alkony; Itt van az ősz (versek)

Mennyit kell vándorolni egy igazi mondatért?! Csapdák, vetett tőrök közt hányt szemmel haladok. Éjféli gondolattól nem véd szerelem, se vért.

S a hajnali őrült félhomályban fürdőző bivalyok.

Mint fenyegető hatalmak, figyelő cselszövény, még most is a ködbe hanyatló Domáldon.

Ifjú vad zsenire emlékezik a vén,

ki nem is az még, de sejti: kettőre nem jön három.

Ifjúságot nem lehet fokozni, csak vénséget.

Rázzátok föl a párnákat, érkezem.

Befejezetlenség pokol-tüze éget.

Szarvas-patás kémeim serege velem.

Nem leszel ifjabb, mégifjabb. Csak vénebb.

S csupán az írás világít az élet lángjaival.

Semmiből egy új világ! - Atyám - ennyi a lélek.

S viaskodik a test, míg a gondolat kihal.

Itt van az ősz,

kimossuk nyári dolgainkat. Szekrénybe, fiókba rejtjük őket. Kimossuk izzadt ingeinket.

A nadrágot, mely őrzi az út porát. Anyánk udvarán a táncoló kutyát. A forró fényt, csábító kék eget.

Évit, ahogy távozó kocsiból integet. Eladott erdőt, tocsogó réteket. Kimossuk, amit lehet s nem lehet. A barátokat és a lányokat.

Ami ajándék és ami áldozat.

A zúgó diófát is kimosom talán. Orbán Jánost, ki félmeztelen táncol a zetelaki írótábor asztalán. Kimosom a kusza álmokat.

A látogatót, aki látogat.

A temetői ősi sírkövet.

Dúlt emlékben élő ősöket.

A nagyapát is és az unokát.

Ahogy a dombon lovagolnak át. Kimosom ajövőm, a múltam.