Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Szigeti Kovács Viktor: Az elbeszélt hasonlóság (Darvasi László: Kínai novellák)
vezőeleme, mivel nem a dolgok látható, állandó hasonlóságait kapcsolja össze, hanem az összefüggések közti, finomabb, láthatatlanabb hasonlóságokat. Mikor Fucoult a XVI. század tudásáról és a szövegek szerveződéséről beszél, akkor hangsúlyozza ki a hasonlóságok eme fajtáját, mely lehetővé teszi a megismerést és az ábrázolást.7 Azt mondja, hogy a XVI. századi ember számára a világ még önmagába fonódott: „a föld megismételte az eget, az arcok tükröződtek a csillagokban, a füvek pedig szárukban rejtették el az embereknek fontos titkokat.8 Ezt az egységességet a világnak hasonlóságokon alapuló elgondolása teszi lehetővé, mert a hasonlóságok száma elvileg végtelen, minden mindennel összefügg. A hasonlóság valamilyen formája mindenben megtalálható, így egységként gondolja el a világot. Az a fajta végtelenség, melyről Foucault beszél mozgatja a mítoszi struktúrát is. A Csin Akadémiában kisebb történetek mondódnak el, melyekben egyetlen közös pont van, hogy minden történetnek valamilyen módon köze van a Lao Szu útjához. Ezzel létrejön egy kapcsolódási sor az egyes szövegek közt, melyek az út motívumával fűzhetők föl közös szálra. A hasonlóság egyéb elemei hol részben, hol teljesen rejtve maradnak. Az ilyen alakzaton alapuló szerveződések lényege a hiány, mert a hasonlóság bizonyos pontokon való összekapcsolhatóságot jelent, így ellentéte a megnevezésnek, mivel eltitkolás, az eltitkolás pedig mindig a mitikushoz való közelítés. A félfülű fejedelem című elbeszélésben ez olvasható: „Hogy a névadás a természet rendjével ellentétes megnyilvánulás, a természetes állapotból fordítja ki a világot, s így rejti el a dolgok valódi arcát".9 Feltételeződik egy nagyobb mögöttes tudás, mely nem mondódik ki, csupán a hasonlóságok révén sejtetődik. Az Őszi vadászatban például a sebhely összefügg a név kimondásával, a név egy titkos tudással, és mindez egy vadásszal. A Kutyák Lojangból című elbeszélésben az ég színe összefügg a pusztulással, a kutyák megvadulása valami ki nem mondott bűnnel. A novella végén megtörténő megváltás oka rejtve marad. Csang császár, a művészek és az ajtónálló című elbeszélésben ez a paradigmatikus szövegrész olvasható: „Azt sem tudták, hogy Csang császár egy egész hónapon keresztül beszélni fog. Pedig így történt. Az uralkodó mindent elmondott, amit csak tudott arról a néhány pillanatról, amely a daloló veréb láttán fogta el. Színek, benyomások, élmények és bölcsességek kavarogtak a szavaiban, gyermekkorának utazásai, távoli tájak, egy harcmezéi látványa, apjának az arcvonásai, amint foglyok kínzását figyeli, egy rabszolganő elnyúló teste, egy sárkány tökéletes rajza, jen-lónak, az alvilág istenének az érintése a karján ahogy visszahúzza egy szakadék széléről, Csüng Kujmk, a démonok urának szomorú verse, monstrumok és szörnyetegek leírásai, mindenféle álmok, a kormányzás bonyolult ügyei, nem várt politikai nehézségek, fény, árnyék, halál. Miután befejezte, sokáig hallgatott zihálva, majd bólintott. ",a Mint minden más, a veréb is a végtelen hasonlóságok egy eleme, mely elemhez analógiák hosszú sora kapcsolható, a mitikus teljesség egy bizonyos pontját jelöli, melyhez a rejtett hasonlóságokkal minden talál kapcsololódási pontot. Abból, hogy a mítoszban a hasonlóságok száma végtelen, az következik hogy a struktúra mindig körkörös szerkezetű, homályos utalásai révén pedig példázat jellegű, mivel egy megfejtendő titkos bölcseletet feltételez magában. A példázat jelleg két szinten jelentkezik a Darvasi-szövegben. Egyrészt az egyes novellákban, melyeknek vége gyakran végződik valamilyen értelmezéssel, másrészt a kötet struktúrájában. Két fejezetcím van: Kutyák Lojangból és A Csin Akadémia, ennek utóbbinak darabjai értelmezik az első fejezet novelláit. Természetesen az értelmezések maguk is bújtatottak és homályos jellegűek, melyek további titkokat kínálnak fel megfejtésre. Két alapvető olvasási stratégia adódik: az értelmező vagy megpróbálja fölfejteni a hasonlóságok kapcsolódási pontjait - minél mélyebbre hatolva a mítosz mélystruktúráiba vagy letesz arról a vágyáról, hogy eljusson a 'mélyjelentésig', megtartva így a mítosz alapvető attribútumát, a szemantikai homályosságot, amely ennek a fajta beszédmódnak talán egyik legfőbb építőeleme. Amennyiben az olvasó stratégiája az, hogy el akar jutni a mélyebb jelentésrétegekhez, rendelkeznie kell olyan kultúrtörténeti előismeretekkel, amelyek a kínai mítoszvilágra és szimbólumaikra vonatkoznak. Ez a fajta olvasás a motívumokkal való játékkal történhet meg: A Háború című elbeszélés központi szervező eleme a Héja-motívum. A kínai mondavilágban a madár az örökkévalósághoz tartozik, a halhatatlanság elérését a szárnyalása szimbolizálja. Ha ezt a jelentést alkalmazzuk a novella értelmezése során, akkor az egyébként marginálisnak tűnő motívum központi szervező elemmé lép elő. Az őrült héja évekkel ezelőtt sebezte meg az asszony vállát. [...] Han tépte le az asszony válláról a ragadozó tf...] Pan a könnyein keresztül látta, hogy a férje, Jii-ce mégis elengedi a csapkodó héját, és hosszan bámul utána.11 Ebben az első pár sorban lényegileg megjelenik mindaz, ami ki lesz bontva a későbbiek folyamán. Megjelenik a novella három szereplője, akiknek a madárhoz való viszonyukból következtetni lehet a sorsukra. Az égből érkező madár a transzcendenshez kapcsolódik, a nőre való támadás ezért rossz ómenként értelmeződik. A férfi, aki meg akarja kötözni, a mítosz szerinti értelmezésben meg fog halni, viszont a másik, aki elengedi, a halhatatlanságba pillant be, így ő élni fog. A novella középső részében megtörténik a háború leírása, mely analogikusán kapcsolódik az 100
