Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)

mutatására kellene sor kerüljön, e szereplők útlevelét idézi.52 Elsődlegesen a száraz hivatalnoknyelvet értékeli le, másrészt a nyílt narrátori bemutatásmódot relativizálja s fordítja ki, amely szövegről szövegre igénybe véve elhasználódott. Ennélfogva az egységes szereplői arckép, mint azt a másik textus tükrözi, klisékre hullott szét. A befogadónak pedig, akit ugyancsak tévútra vitt e narrációs megoldás, a passzus rovataiban tátongó szemantikai réseket kell kitöltse, hogy a nyelvi jelek mentén kirajzolódjon előtte a hős arculata; méghozzá a maga komikus torzultságában, deformálódottságában. A tudattartalmakat illetően a jól ismert cselfogással él a narrátor, a fiktív olvasónak ígéretet tesz a részletes benső bemutatásra, ámde ehhez a hősöknek adja át a szót.

A magyar irodalom késő modern korszakában Bodor Ádám Az Eufrátesz Babilonnál című művében a szereplői arcvonások egy, az elbeszéléssel azonos című képen rajzolódnak ki. Vagyis e vizuális alkotás 'arcot kölcsönöz' a narratívnak, egyúttal lényegében véve jelképesen el is takarja, a szövegvilág profán történelmi eseményeit szakrális epizóddal fedi le. Másrészt emlékképek őrzik a szereplői profilt, mégpedig úgy, amint az elbeszélő tudatába még gyermekkorában belevésődtek. A befogadó a képi világ szakrális és a (kis)történelem fiktív közegébe 'szétírt' jelek mentén sem rekonstruálhatja a portrét; mindez a hatalom arctalanságára utal. Csupán az egymást az át- s lefedő, eltorzító fiziognómiai deiktikumok összjátékának értelmezésére tehet kísérletet. Nopritz főhadnagy „könyökszerű'' ábrázatára tekintve, miképpen az eseményeket figyelemmel kísérő gyermek nézőpontjából kivehető, anyja arca „olyan lett, mint a hámozott krumpli, nedves és fehér". Ugyancsak a fiú előtt a színes nyomat, amely vizuális mű a narratívban, a fiktív eseményvilág tragikus fejleményeit metaforikusán visszatükrözi. Az örmény kereskedők szamarát „megnyíró'' görög fegyveresek külseje Nopritz főhadnagyéhoz fogható. A gyermek apját letartóztató alak, vagyis mint kiismerhetetlen elkövető személy portréja két arcképmozaikra tördelődik a képen, a markáns vonás mégis ott húzódik a bestiális tett elkövetőinek vonásai között. E figurák arcának ikerszerűsége a végrehajtó személy identitását leplezik el. Az állattal, egyszersmind az emberrel szembeni cselekedet terhét, avagy az áldozati (az agnus) szerepet, jelképesen értve, a fiú legközelebbi barátja veszi magára. E hősnek ugyanis a groteszk Disznófülű ragadványnév ad arcot.

(Szövegközi margináliák II. - Gogol A köpönyegének és/vagy „Gogol köpönyegének" szétszálazása) Petelei műve az anekdotikus elbeszélés- és szerkesztésmódot az irodalmi lélektanisággal hangolja össze, egyúttal reflexív s kritikai viszonyt létesít a kisepikái gyakorlattal, poétikailag ironizálja e hagyományt is, valamint az architextuálisan rokon (al)műfajok idejétmúlt konvencióit is. Mégpedig oly módszerrel, hogy kliséalakokat metsz ki az anekdotikus tradícióból. Bár felléptetésükkor újramotiválja is őket, archetípusi kontúrjaikat sem törli el. Dezső Balázs a narrátori közlések szerint eleve tucatfigura, „akiről holnap nem is tudjuk: hogy is hívják vajon?" E Petelei-elbeszélésben a nevesincs hős dzsentri rangra 'emelkedik', ami akár Jókai, akár Mikszáth prózájából ráhagyományozódhatott, ő pedig Móricz Zsigmond hozzá hasonlatos alakjaira hagyja örökül azt. Az intertextuális létmódjából következően eredeti, egyedi tulajdonságokkal nem rendelkezik, sőt e műben többszörösen sablonos alanyként körvonalazódik. Dezső Balázs hol duhaj-élvhajhász gavallér, hol „vidám borozó, pénzszóró cimbora", vagy „verekedő (néha garázda), port csapó legény", aki Árva Lotti irányában színlelő széptevő figura, a társai szemében meg tréfacsinálói pózban tetszeleg. A szereplői (ál)arcváltogatás, illetve a szerepkörök megsokszorozódása a szubjektum komikus kiüresedését jelzi, amit a név (imént idézett) 'törlődésének' aktusa tesz végérvényessé. Pragmatikáikig pedig a hiteles személyiségkép rekonstruálhatatlanságának körülményét vonja magával.

Részösszegzésül annyit emelek ki, hogy Ötvös Lotti miközben Dezső Balázsra várakozik, két jóslat beigazolódásában is reménykedik. Az első jövendölés profán közösségi szertartás időpontjához kötődik, a második cigányasszony megnyilatkozása egyénileg (laicizált) szakrális körülményekhez. Mindkét közlés mint eleven szó írott és szövegszerű forrására mutat rá, megtévesztő módon a „sors könyvéhez" utalja a fiktív befogadókat. És e pretextus mint ön87