Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

Kostunica is e megtagadás nyomvonalán haladva tette fel a kérdést, ugyan miért élvezett Milosevic oly nagy tömegtámogatást. Miért fogadta oly nagy eufóriával a nép? Miért voksolt egy évtizeden keresztül mindig rá? Véleménye szerint, igaz, hogy a kultusz Szerbiában kezdődött, de már a kilencvenes években a Nyugat ápolta, főleg Clinton adminisztrációja (Dams, 2001. március 4.). Képzeljük el a nyugati polgárokat, akik hosszú sorokban menetelnek és azt kiabálják: Slobo, szabadság! És tömegesen szavaznak arra az emberre, aki 20 márkás havi jövedelmet biztosít nekik.

(Miért illatozzék Zrínyi áfiumal) Küszöbön a vajdasági magyar rádiózást és televíziózást szétverő médiatörvény. A véletlen úgy hozta, hogy ezekben a napokban több vidéki városban jártam. A felháborodott emberek nem értik, mi történik. Jobbulást reméltek, s rosszabbodást kaptak. Széttárom a karom. Egyre több ember teszi szóvá, ez csak az egyik része az elmúlt év eseménysorának. A katonaságban bevezetik a lelkészi hivatást, de csak a pravoszláv vallásfelekezet tagjai részére. A helyi önkormányzati törvény sem ígér semmi jót. Kulturális intézményeink továbbra is romokban hevernek. Az állandóan módosított kisebbségi törvény legújabb változata zsugorítja a jogköröket. Most a tévébe és a médiába csapott be a vész. Pár hónappal ezelőtt beszélgettem az egyik EBESZ-megfigyelővel. A kisebbségellenes kirohanások gomba módra szaporodnak, az ügyészség hallgat, a nyilvános falfirkák egyértelműen alkotmányellenesek, de senkit sem kapnak fülön. Az egyik legnézettebb csatornán rasszista vicceket mesélnek a magyar nőkről, ám az ügyészség a füle botját sem mozdítja. Nagy a lapulás, mert a nagy nézettségű kereskedelmi adó - a hírek szerint - a szerb kormány kedvence. Nekünk Pink kell, mondogatják a fejesek, a hiteles ellenzéki rádió és televízió újságíróinak majd odadobunk egy érdemrendet, de hullámhosszat nem kapnak a peregrinus kozmopoliták és mundialisták. Végtére is, a korlátozott pluralizmus korát éljük. Akinek tőkéje van, az lehet pluralista, de szigorúan behatárolt nemzeti keretekben. Peregrinus kozmopoliták és a megbízhatatlan kisebbségiek kellemetlen zavaró körülményt képeznek. Az Európa Tanács nógat bennünket: hozzunk már méltányos törvényeket. Majd hozunk, hangzik a mélyből a válasz, de olyanokat, hogy megke- serülik. Cserébe néhányukat beengedjük a hatalomba, mint egykor a bégeket. Tudta a király, hogyan kell csinálni, nem voltak a Karadjordjevicek olyan ostobák. Akkor virágzott legjobban az etnikai béke, a rája nyüszített, de mégis hallgatott, a bégek nyugtatták a kisebbségi népet (lásd: Misha Glenny kitűnő elemzését). A nemzetközi képviselők is széttárják a karjukat. Uram, közölték, a magyar kisebbség nem panaszkodhat. Hatalmon van! Igazuk van, ez a demokrácia alapvető játékszabálya. Nem tiltakozhatunk, hiszen demokratikusan választottuk meg őket. Hallgatnunk kell. Találkoztam egyszerű VMSZ-tagokkal, a hatalmon levő párt tagjai lelkiismeret-furdalást éreznek. Ok is széttárják a karjukat. A kisebbségi állami funkcionáriusok ismételgetik, nyugalom, bízzatok bennünk, ne lengessétek a zászlókat, mivelhogy mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Csak ennyire tellett, mondják majd holnap, de az a fontos, hogy mindent megtettünk. Milyen méltóságteljes pilátusi beszéd. Senki sem kockáztatja meg a kijelentést, ha a sarkalatos jogokat sem sikerül biztosítani, akkor kilép legalább a szerb a kormányból. Aki kisebbségi politikusi pályát választ, annak meg kell tanulnia, hogy egyszer kiesik vagy kilép a hatalomból. Ez az emberi kiválóság ismertető jele. Ha erre képtelen, akkor könnyen áldozatul eshet a többségi áfiumnak. Az áfium pedig sokféle lehet. Meglehet, hogy a kormány mégsem fogja a parlament elé terjeszteni a drákói szigorúságú médiatörvényt, némileg kikozmetikázza, ami után álomba ringatjuk magunkat, hogy valamit mégis elértünk, ám ugyanakkor más kedvezőtlen törvények fondorlatosán életbe lépnek. így például a gazdasági kamarákról szóló törvény, amely nem az információ szintjén, hanem a gazdasági élet megszervezésében darabolja fel a magyarságot. Ez is a politikai áfium ravasz adagolása. Ha nem nagykanállal,

67